Saját Otthon Projekt

Sokoldalúan felhasználható, egyedi kézműves tárolók - Unita Design

Sokoldalúan felhasználható, egyedi kézműves tárolók - Unita Design

2020. 11. 10. Diamia8

Régóta küldetésünknek tekintjük, hogy tehetséges és egyedi magyar kézműveseket megismertessünk  egy szélesebb közönséggel. Csak olyan tervezőkkel dolgozunk együtt, akiknek a munkája minden tekintetben tetszik nekünk és szerintünk magas minőséget képviselnek.

Ma Antiával, az Unita Design megálmodójával ismerkedhettek meg, akit az első és egyetlen Blogtalálkozón ismertünk meg. Akkor még csak kezdeti fázisban volt a vállalkozás, de ma már csak az egyedi textiltermékek megalkotásával foglalkozik. fogadjátok szeretettel a vele készített interjút! 

psx_20200507_185020.jpg

Mióta foglalkozol egyedi, kézműves termékekkel? 

A varrás, foltvarrás még huszonéves koromban kezdett el foglalkoztatni, majd körülbelül 10 éve kezdtem el több figyelmet fordítani a varrásra. Eleinte családban, barátoknak, ismerősöknek varrtam kreatív kikapcsolódásként párnahuzatokat, kisebb takarókat, baba-gyerek textileket. Komolyabban pedig 4-5 éve varrok lakástextileket, babzsákokat. 

fb_img_1601057248020.jpg

Honnan az ötlet és a név? 

Ahogy az lenni szokott, a barátok, ismerősök körében nagy sikerük volt a termékeimnek, ezért gondoltam arra idővel, hogy másoknak is megmutatom a varrásaimat.

Az Unita Design névnél, pedig szerettem volna olyat választani, amiben az én személyem is benne van picit, így jött, hogy a keresztnevem első betűjét kicseréltem a vezetéknevem első betűjével. Így lett az Anitából Unita. :)

2020-05-11_14_11_17.jpg

Mi a története a váltásnak? 

Közel 20 éves fővárosi, versenyszférában eltöltött idő után másfél éve elköltöztem a Balatonhoz, kiszakadva a pörgésből. Budapesten egy nagykereskedelmi cégnél voltam vezető beszerző és az előléptetés, valamint további karrierépítés előtt hoztam azt a döntést, hogy váltok, mind lakóhely, mind munka terén. Még munka mellett kezdtem el az Unita Design-t felépíteni és lett végül a hobbiból megélhetés. 

img_20201008_103532.jpg

Miért a varrás lett az "Igazi"?

Még gyerekkoromnak anyukámtól tanultam varrni. Ő sok mindent varrt nekünk, ruhákat is és lakástextileket is. Ez nagyon megtetszett és egy régi Singer, lábbal hajtós varrógépen tanított meg engem annak idején a varrás alapjaira. 

fb_img_1588612957671.jpg

Milyen termékek vannak a repertoárodban? 

Párnahuzatok, babzsákok, babzsák puffok, textilből készült tartók/tárolók, neszesszerek és most ősszel újabb termékek is készültek, mint a bortartó zsákok, valamint a legújabb termékem, a kenyértartó zsákok. A tartók és zsákok több méretben, többféle mintával is készülnek. 

img_20201022_171620.jpg

img_20201103_095402.jpg

img_20201103_095734.jpg

Milyen hatással vannak rád a trendek? Honnan inspirálódsz? 

Próbálom követni a trendeket, de emellett próbálom megőrizni is a saját, kialakult stílusomat is. Ötleteket sokszor barátoktól, ismerősöktől kapok, hogy de jó lenne, ha varrnál ezt vagy azt, ilyen vagy olyan mintával. Természetesen sokszor is inspirálódok különféle oldalakon, ez gyakran közösségi oldal is szokott lenni, vagy design oldalak, blogok, lakberendezési oldalak. 

fb_img_1601389282608.jpg

Melyek a legnépszerűbb termékeid és szerinted miért? 

A legnépszerűbbek a babzsákok, és a textiltárolók. A nemrég bevezetett bortartó zsákokra is sok megkeresés érkezett, de a kenyértartó zsákokra is nagy érdeklődést prognosztizálok. Minden termékembe próbálom a saját stílusomat is belecsempészni, valamint saját mintákat is alkalmazok, így ezzel együtt lesznek egyediek, jellegzetesek. 

psx_20200521_162304.jpg

img_20201008_091719.jpg

Mi jellemző Rád stílusban és mi a hitvallásod? 

Kedvencem a vidéki, romantikus stílus (különböző anyagokban, saját virág mintámban), de szeretem a skandináv irányt is (ezt a kör mintámban próbálom megjeleníteni), valamint a hagyományos kézműves elemeket is szívesen alkalmazom (levél minta, natúr színek) a modern dizájnnal. 

Melyik(ek) a Te személyes darabjaid és miért? 

Nekem az egyik személyes kedvencem a textiltárolók. Mivel három méretben is készülnek, így tényleg szinte a lakás minden tárgyát lehet bennük rendszerezni. Ráadásul egyediek, praktikusak, mert asztalra is lehet tenni, de a füleseket fel is lehet akasztani és mosással könnyen tisztíthatóak.

A másik kedvenc pedig a babzsákok, babzsák puffok, amik akár a nappaliban, akár a gyerekszobában, akár a hálóban jól megférnek a többi bútorral és alakíthatóságuk miatt nagyon kényelmesek is.

A vásárlóim kedvencei is ezek, mert belőlük rendelnek a legtöbbet. 

fb_img_1601389219781.jpg

Mire vagy a legbüszkébb? 

Minden, a vevőktől érkező, dicsérő visszajelzésre igazán büszke vagyok. Jól esik olvasni, hogy „megérkezett a termék és nagyon szép, igényes munka”. Ezen kívül természetesen az is örömmel tölt el, hogy a különféle vásárokra beválogatnak és sokszor már nem is én jelentkezek, hanem a szervezők hívnak. 

Mik a terveid a jövőre vonatkozóan? 

A legújabb tervem éppen most valósult meg, mert ez lenne a kenyértartó zsák. Továbbá szeretném minél szélesebb körben ismerté tenni a termékeimet. Hosszútávú tervem pedig, hogy az egyedi, textilből készült tartók, zsákok készítője, dizájnere szeretnék lenni. 

2020-05-06_18_34_52.jpg

Hol lehet a termékeidet megvásárolni személyesen és az interneten?

Sajnos a vírus helyzet miatt a már lefoglalt novemberi vásárokon végül nem veszek részt.

Illetve még egy webshopban elérhetőek az Unita tartók,a Good Stuff Shop-ban, ahol most akciós áron lehet őket megvásárolni. 

Ezen kívül termékeim elérhetőek Veszprém megyében a Pekedli webshopjában, a Good Stuff Shop-ban (itt most akciós áron), valamint Facebook és Instagram oldalaimon:

 

Remélem, hogy nektek is annyira tetszenek Anita mindenhol bevethető, szuper termékei! Ne feledjétek, hogy ebben a nehéz gazdasági helyzetben különösen fontos, hogy támogassuk a magyar kisvállalkozásokat! ;-)

Ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni a következő lakberendezési inspirációról, kreatív alkotásról vagy gasztronómiai utazásról, akkor kövess minket a Saját Otthon Projekt Facebook oldalán is, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz.

Érdemes minket Instagram-on is követni, mert itt rengeteg olyan képet osztunk meg a bloggal kapcsolatosan, amelyek egy-egy bejegyzésbe már nem férnének bele.  

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatotthonprojekt.blog.hu/api/trackback/id/tr5016278672

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása