Saját Otthon Projekt

Csináld magad: rattan tányéralátét

Csináld magad: rattan tányéralátét

2020. 11. 15. Diamia8

Már említettem korábban, hogy a félig felújított szekrényünkből végül pont a nádszövetet hagytam ki. Azonban az alapanyagot már jóval korábban megrendeltem, így mindenképpen ki kellett rá találnom pár felhasználási lehetőséget.

Legelőször rattan betétes tárolódobozokat alkottam képkeretből. Aztán megláttam egy lakberendezési áruház kínálatában a műrattan tányéralátétet és rögtön el is döntöttem, hogy hasonlót készítek igazi nádszövetből.

Igazság szerint ezer éve szerettem volna természetes anyagból olyan tányéralátétet, ami nem kerek alakú. Olyanunk már pár éve van, de szerintem nem olyan praktikus tálaláskor. 

A problémát sokáig a szálak rögzítése jelentette és ki kellett rá találnom valami szép és biztonságos megoldást. Először szalagot akartam a szélére ragasztani, de valahogy nem éreztem olyan megoldásnak, ami élőben is jól fog mutatni. Gondolkodtam ragasztópisztolyozáson is, de féltem, hogy nem lesz szép. Aztán hirtelen beugrott, hogy természetes alapanyagú kötözővel fogom beszegni. Ki is találtam a módszert, amely jól is mutat és tart is:

20201114_114250.jpg

20201114_114315.jpg

20201114_114219.jpg

Hozzávalók:

  • rattanszövet
  • erős olló vagy metszőolló
  • egy kád víz
  • másik tányéralátét a méretéhez
  • természetes anyagból készített szalag vagy kötöző

20201111_103238.jpg

Elkészítése:

#1 - A mintaként használt tányéralátét segítségével vágjunk ki annyi darabot, ahány alátétet szeretnénk:

20201111_103837.jpg

#2 - Egy kád vízben áztassuk meg a szövetet. Raktam rá nehezéket, hogy lent maradjon és már a kádban simuljon ki egy picit:

20201111_104508.jpg

#3 - Törölközőben lecsöpögtettem és bebugyolálva vártam vele picit. A törölköző tetejére is még ráraktam a nehezékeket. Utána kivettem egyet:

20201112_114417.jpg

#4 - Elkezdte ma szövést úgy, hogy egyik szál alatt, a másik szál fölött vezettem el, aztán ha végigértem a 4 oldalán, akkor pedig ellenkező irányban is megtámasztottam a szálakat:

20201111_134615.jpg

20201111_163100.jpg

#5 - Ez még nem elég, mert simán le tud jönni, így minden második szál között át is bújtattam. Ez már elég rögzítést ad majd:

20201111_164436.jpg

#6 - Végül kettő fehér és kettő fekete készült, mert sajnos nem lett volna elég a fekete szalag és hülyén nézett volna ki egy darab fehér. Picit még lapulniuk kellett, de teljesen oda vagyok értük! 

20201114_114304.jpg

20201114_114039.jpg

20201114_114132.jpg

20201114_114326.jpg

Nektek is tetszik?

Ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni a következő lakberendezési inspirációról, kreatív alkotásról vagy gasztronómiai utazásról, akkor kövess minket a Saját Otthon Projekt Facebook oldalán is, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz.

Érdemes minket Instagram-on is követni, mert itt rengeteg olyan képet osztunk meg a bloggal kapcsolatosan, amelyek egy-egy bejegyzésbe már nem férnének bele. 

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatotthonprojekt.blog.hu/api/trackback/id/tr2916285408

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása