Saját Otthon Projekt


Zara Home-ban jártunk

Zara Home-ban jártunk

2014. 11. 27. Diamia8

Múlt héten sikerült a barátnőmmel eljutnunk a Zara Home-ba, mert mindkettőnket megölt a kíváncsiság. Le is vontuk a magunk kis következtetéseit, amit most meg is osztunk veletek: 1. A legfontosabb következtetés az, hogy szerintem a Zara Home indokolatlanul drága. Pár ezer forintért szinte csak apró…

Bronzosított karácsonyi szalvétagyűrű

Bronzosított karácsonyi szalvétagyűrű

2014. 11. 26. Diamia8

Még a nyáron beszereztem 3 darab natúr szalvétagyűrűt és 2 darab natúr gyertyatartót, hogy majd szépen megfestem alkalomadtán.  Utána meg is feledkeztem róluk, mert sikerült mindegyiket a szekrény legmélyére elpakolnom. Pár hete azonban megtaláltam őket és el is kezdtem gondolkodni…

Stockholmi lakás a fekete és a halvány árnyalatok párosításával

Stockholmi lakás a fekete és a halvány árnyalatok párosításával

2014. 11. 25. Diamia8

Nem szeretem a fehér falakat, de a harsány színű falaktól pedig kiráz a hideg. Azt szeretem, ha a szín csak egy kis kontrasztot ad a bútoroknak és a berendezési tárgyaknak. Ez a stockholmi lakás pontos példája a számomra tökéletes árnyalatoknak. Mindenhol visszafogott, de mégis trendi. A…

Nyomtassunk karácsonyra!

Nyomtassunk karácsonyra!

2014. 11. 24. Diamia8

Rengeteg ingyen letölthető karácsonyi dolgot találtam a neten. Gondoltam, hogy meg is osztom Veletek, hogy megkönnyítsem a karácsonyi készülődést. A legjobb, hogy már 5-6 éves gyerekekkel is kiváló szórakozás unalmas, ködös és esős hétvégéken. Nyomtatásra fel! Az oldalak forrásait a képekre…

Heti kedvencek /47. hét/

Heti kedvencek /47. hét/

2014. 11. 22. Diamia8

A héten a Tchibo is rendesen beleerősített karácsonyi dekoráció terén és ráadásul rengeteg lehetőséget kínál például az adventi naptár beszerzésére. Nekem az első a kedvencem és nem is vészes az ára. Kicsit fura, hogy ajándékcsomagoló készletnek fordították, de valójában adventi naptárat rejt az…

Befőttesüvegbe zárt fény

Befőttesüvegbe zárt fény

2014. 11. 21. Diamia8

Az egyik barátnőm főzi a legfinomabb eperlekvárt és mindig szokott belőle adni nekünk. Nekem a kardamonos a kedvencem, de az idén készített kardamonos-vaníliás változatot is. Tavaly az egyik lekvár egy nagyon csinos csatos üvegben érkezett és nem kellett visszaszolgáltatni. Így most az üveg,…

Hogyan tároljuk stílusosan gyűjteményeinket?

Hogyan tároljuk stílusosan gyűjteményeinket?

2014. 11. 19. Diamia8

Szinte minden ember gyűjt valamit és gyakran olyan tárgyakat, amelyeket érdemes dekorációként felhasználni. Hiszen, ha kiemeljük a nekünk fontos tárgyakat, akkor bepillantást engedünk másoknak is a lelkünkbe és saját terünket sokkal személyesebbé tehetjük. Tinikoromban magam is rengeteg dolgot…

Világos és tágas svéd otthon galériával

Világos és tágas svéd otthon galériával

2014. 11. 18. Diamia8

Egy kastélyszerű, 1906-ban épült göteborgi társasház tetején helyezkedik el ez a 61 m2-es lakás. A belmagasság 4,5 méteres és egyedülálló módon az óriás ablakok az egész nappali terét világossággal töltik meg. Egyszerűen imádom a világos lakásokat, csak ilyenben vagyok képes boldogan élni. A lakást…

Dekortapaszos karácsonyfa 2.0

Dekortapaszos karácsonyfa 2.0

2014. 11. 17. Diamia8

Tavaly már megleptem a kislányom, amikor az ablakába ragasztottam dekortapaszos karácsonyfát. Az idén pedig hirtelen ötlettől vezérelve 15 perc alatt készítettem egy karácsonyfás képet a nappaliba. Legalább annyira örült ennek is, mint a…

Heti kedvencek /46. hét/

Heti kedvencek /46. hét/

2014. 11. 15. Diamia8

Nemrégiben új online lakberendezési áruház jelent meg Magyarországon a Westwing és kíváncsiságból végigböngésztem a kínálatukat. Nagyon sok szép dolgot kínálnak, de a legtöbb dolog igazán vastag pénztárcához van szabva. Azért kitartó keresgéléssel találhatunk az átlagpénztárcához szabott…

Ünnepi dekoráció a Zara Home-tól

Ünnepi dekoráció a Zara Home-tól

2014. 11. 14. Diamia8

Ma elérkezett a pillanat és megnyílt Magyarországon is az első Zara Home üzlet. Ennek apropóján érdemes belekukkantani a karácsonyi kínálatukba, hogy előre képet alkothassunk termékpalettáról és még be tudjuk szerezni az ünnepi kellékeket! Rengeteg olyan karácsonyi dekorációt kínálnak, melyhez…

Apacuka kerámia workshopon jártunk

Apacuka kerámia workshopon jártunk

2014. 11. 13. Diamia8

A múlt hét pénteki workshop volt az első, amin részt vettem. Azelőtt nem gondoltam volna, hogy ennyire jó móka és ennyire sok pozítiv energiát ad! :) Jelentkezni is hirtelen felindulásból jelentkeztem, mert régóta követem Juditék munkásságát /Vintage Bazaar/ és nagyon szimpatikusak. A házukat meg…

Kell az üvegdísz vagy szép a műanyag is?

Kell az üvegdísz vagy szép a műanyag is?

2014. 11. 12. Diamia8

Gyerekkorunkban a karácsonyfa elképzelhetetlen volt a üvegdíszek nélkül, mert akkoriban nem léteztek még műanyag verzióban. Valójában mindig is szerettem a különféle figurákat, az űrhajósat, a Télapósat és az angyalkásat. A gömbök pedig mind-mind különlegesek voltak és így gyerekként órákat képes…

Norvég otthon a fehér és a világoskék bűvöletében

Norvég otthon a fehér és a világoskék bűvöletében

2014. 11. 11. Diamia8

Tinikoromban a világoskék volt a kedvenc színem, aztán ez átcsapott utálatba a 20-as éveimben. Most 30-asként viszont ismételten rokonszenvezek vele olyannyira, hogy jövőre a hálószobánk egyik fala ilyen színű lesz. A többi pedig sima fehér, mert annyira jól mutatnak együtt. Ebben a norvég otthonban…

Ripsz-ropsz karácsonyi ajtódísz

Ripsz-ropsz karácsonyi ajtódísz

2014. 11. 10. Diamia8

A múlt héten már említettem, hogy az idén azt a fogadalmat tettem magamnak: a karácsonyfára tervezett üvegdíszeken kívül semmi új dekorációt nem vásárolok karácsonyra. Az egész helyzetet kihívásnak is érzem, mert az az igazán kreatív, aki nehezített terepen is megállja a helyét. :) Legelőször a…

Heti kedvencek /45. hét/

Heti kedvencek /45. hét/

2014. 11. 07. Diamia8

Az eheti kedvencekben most majd arra derítünk fényt, hogy a piros pöttyös az igazi-e vagy sem? Most azonban nem Túró Rudi fronton fogunk keresgélni, hanem konyhai kiegészítő terén. Nektek bejönnek ezek a pöttyös apróságok?  1. Bögre pöttyös kerámia /Konyhatizezercikk.hu, 790 Ft/: 2. Süteményes…

DIY egyszerű karácsonyi dekoráció

DIY egyszerű karácsonyi dekoráció

2014. 11. 06. Diamia8

Az idén a fára tervezett üvegdíszeken kívül semmi új dekorációt nem terveztem beszerezni. Éppen ezért mindent a dobozból fogok előhúzni és abból fogom megalkotni az egyszerű kivitelezhető ötleteimet. A legelső ilyen alkotásomhoz is csak egy IKEA Rektangel váza, pár karácsonyfa dísz és egy elemes…

Készíts díszeket Hama gyöngyökkel!

Készíts díszeket Hama gyöngyökkel!

2014. 11. 05. Diamia8

Biztosan szinte minden kisgyermekes családban ismertek a vasalható Hama gyöngyök vagy az IKEA-s változata Pyssla. Természetesen nekünk is van, bár eddig még nem túl sokat használtuk. Most azonban elővesszük a hatalmas dobozt és nekiállunk ajándékba az egész családnak karácsonyi díszeket gyártani.…

Egy imádnivaló dán otthon színes falakkal

Egy imádnivaló dán otthon színes falakkal

2014. 11. 04. Diamia8

Számomra a legkedvesebb lakberendezési stílus a skandináv és azon belül is a dán. Imádom a geometriai mintákat és a letisztult modern bútorokat. Éppen ezért kezdem az új, nekem inspiráló otthonokról szóló sorozatomat egy ilyen remek példával. Tehát a mai bejegyzésben szereplő ház Mia-Louise Mailund…

Milyen az idei karácsony, ha modern?

Milyen az idei karácsony, ha modern?

2014. 11. 03. Diamia8

Magyarországon még mindig sokan idegenkednek a letisztult, modern dolgoktól. Különösen igaz ez az ünnepekre vonatkozóan, amikor mi magyarok amúgy is szeretünk minden tekintetben túlzásokba esni: ételek, italok és ajándékok stb. Ebből kifolyólag legbelül ragaszkodunk a csilli-villi, túldíszített…

Hogyan tágítsuk a teret stílusosan?

Hogyan tágítsuk a teret stílusosan?

2014. 10. 31. Diamia8

Az utóbbi időben a tapéta mellett visszatért a lakberendezésbe a fotótapéta. Nem kell megijedni, mert nem a nagymamám lakásában már rengetegszer látott  régi és csúnya öntapadós poszterekre gondolok. Természetesen azóta változtak az anyagok és a nyomtatás minősége is. Ha pedig olyan fotótapétát…

Nyomtassunk: Last minute Halloween maszkok

Nyomtassunk: Last minute Halloween maszkok

2014. 10. 30. Diamia8

Ha esetleg valamilyen hirtelen felindulásból holnap este mégis részt szeretnénk venni egy Halloween party-n és nincs még jelmezünk, akkor se keseredjünk el! Itt van pár ingyen letölthető S.O.S segítség: 1. Viselhetünk szuperhősös maszkot: 2. Star Wars-osat: 3. LEGO-sat: 4. Lehetünk azonban akár…

Heti kedvencek /44. hét/

Heti kedvencek /44. hét/

2014. 10. 29. Diamia8

Heti kedvenceket ezúttal a Dekorál-Lak nevű édes webáruház biztosítja nekünk. :-) Az áruházat egy kis család üzemelteti és rengeteg tündéri apróság van a kínálatukban. Ha  azonban értékesebb dolgokat szeretnénk lakásunkba, akkor sem fogtok csalódni. Szerintem ezek a legjobbak: 1. Gyönyörű, hatalmas…

Az álomterítő beköltözik

Az álomterítő beköltözik

2014. 10. 28. Diamia8

Sokan biztosan furcsállják, de nem szeretem a terítőket. Az asztalt leginkább a maga szépségében szeretem megmutatni, mert azért vettünk gyönyörű asztalt, hogy azt nézegethessük. Ugyanakkor egy kislány mellett amúgy sem lenne túl gazdaságos ötlet... Persze kaptam asztalterítőket, de még ünnepekkor…

IKEA Karácsony 2014

IKEA Karácsony 2014

2014. 10. 27. Diamia8

A múlt héten már elindítottam a karácsonyi szezont és most elérkezett az idő, hogy a nagy kedvenc, az IKEA kínálatát is átböngésszük. Itthon még szerintem nem kaphatók a termékek, mert hozzánk mindig később érkezik be az aktuális kínálat. Így viszont már előre fogjátok tudni, hogy mit szeretnétek az…

süti beállítások módosítása