Saját Otthon Projekt


A félig átalakult előszobaszekrény

A félig átalakult előszobaszekrény

2020. 09. 06. Diamia8

Annak idején az előző tulajdonosok itt hagytak az előszobába egy Ikea Pax szekrényt, ami tökéletesen passzolt a bejárat melletti ficakba. Ezért nem volt kérdéses, hogy megtartjuk. Akkor csak annyit változtattunk, hogy leszedtük a szegélyeket és így teljesen falig be tudtuk tolni. Ezzel az…

Kedvencek az idei Ikea katalógusból

Kedvencek az idei Ikea katalógusból

2020. 08. 25. Diamia8

Ha nagyon sablonosan szeretnék fogalmazni, akkor az idei év minden tekintetben rendhagyó. Hiszen az élet minden területére hatással van a koronavírus. Még a nyári Ikea katalógusbemutatóra sajtóeseményre is, amelyet Verával minden évben nagyon várunk.  Idén azonban ez az esemény is elmaradt, de…

Ikea nyár - 2020

Ikea nyár - 2020

2020. 03. 27. Diamia8

Az idei évet totálisan átírta a koronavírus járvány és csak remélhetjük, hogy május közepére normalizálódik a helyzet.  Amennyiben így történik, akkor végre majd újra lehet bulikat és összejöveteleket tartani. Ráadásul addigra már nem kényszerülünk bentre, hanem a kertünkben is partizhatunk. Ehhez…

A legjobban várt Ikeás újdonságok az év elején

A legjobban várt Ikeás újdonságok az év elején

2020. 02. 13. Diamia8

Az idei tavasz az Ikeánál a természetesség jegyében zajlik. Új termékeik a természethez közeli, tudatos és körültekintő életmódról szólnak.  Legújabb bútoraikat kiegészítik a hagyományos, rusztikus kincsek, tükrözve a kreativitás és az innováció, valamint a fenntarthatóság és az visszafogottság…

Ikea karácsony - 2019

Ikea karácsony - 2019

2019. 11. 23. Diamia8

Az idei karácsonyi szezon nálam valahogy igazán későn indult. Egyszerűen a jó idő miatt még az őszi hangulatom is csak október végén érkezett meg. Hogyan is gondolhattam volna a karácsonyra? Pedig nálam szinte már hagyomány volt, hogy október közepén szinte talpig díszben a lakás, az összes csináld…

Ilyen most a dolgozósarok

Ilyen most a dolgozósarok

2019. 11. 04. Diamia8

Tegnap megígértem, hogy ha az időjárás is kegyes lesz hozzánk, akkor megmutatom az új Ikea Markerad órámat. Nos, egészen délig nem úgy nézett ki, hogy kisüt a napocska. Mígnem röpke 30 perce megszánt engem és rögtön készítettem is pár képet a dolgozósarokról. Nem mondom, hogy ez a kedvenc része a…

Őszi kívánságlista otthonomba

Őszi kívánságlista otthonomba

2019. 09. 10. Diamia8

Biztosan munkaköri ártalom, de én állandóan tervezek, tervezgetek. Ha van egy kis szabad ideje az agyamnak, akkor rögtön pörög valami jövőbeni dolgon. Remek stratégiai ötleteim születnek futás közben vagy akár munkába menet, vezetés közben vagy tömegközlekedve. Az ötletek pedig nem maradnak…

Ikea nyár - 2019

Ikea nyár - 2019

2019. 03. 12. Diamia8

Idén valahogy kegyes volt velünk az időjárás és korán megérkezett a tavasz. Vele pedig a kint töltött idő utáni vágyakozás és tervezgetés. Az Ikea pedig pontosan tudja, hogy ilyenkor kell megosztani a nyárra tervezett kollekciót az emberekkel, mert így tudnak előre tervezgetni.…

Mesés karácsony az IKEA-val

Mesés karácsony az IKEA-val

2018. 10. 21. Schulz Veronika

Eltelt ismét egy év és nagy izgalommal vártuk a pénteket! Ugyanis csak úgy, mint tavaly, idén is meghívást kaptunk az Ikea által szervezett Vinter 2018 és a karácsonyi kollekció bemutatójára. A 2018-as téli szezonban a játékosságon lesz a hangsúly, szóval együtt örülhetnek gyerekek, gyereklelkű…

Ikea karácsony 2018

Ikea karácsony 2018

2018. 10. 01. Diamia8

Immár hagyományosnak tekinthető, hogy minden évben a karácsonyi kollekciók bemutatását az Ikea kollekciójával kezdem.  Sokan ilyenkor még gondolni sem bírnak az karácsonyra, de én szeretem időben elkezdeni a tervezgetést. Ehhez pedig feltétlenül tisztában kell lennem, hogy milyen újdonságokkal kell…

IKEA katalógusbemutató

IKEA katalógusbemutató

2018. 08. 14. Diamia8

Egy vérbeli Ikea rajongó mindig roppant módon várja az augusztust, amikor is megjelenik az új katalógus és ismét lehet böngészni a trendeket, újdonságokat. Nem árulunk el túlságosan nagy titkot, hogy mi mindketten a fenti emberek táborát gyarapítjuk. Magamról általánosan elmondhatom, hogy az…

Ikea GRATULERA kollekció, avagy a nagy ikonok visszatérése

Ikea GRATULERA kollekció, avagy a nagy ikonok visszatérése

2018. 08. 08. Diamia8

Nem gondolom, hogy csak nekem vannak olyan Ikeás termékeim, amit annak idején valamiért nem tudtam megvenni és azóta is bánom. Hiszen az alapítás óta eltelt 75 év alatt megszámolhatatlan termék volt már a svéd lakberendezési áruház kínálatában, amellyel maradandót alkotott. Most azonban impozáns…

Cuccolj le a város közepén, és piknikezz!

Cuccolj le a város közepén, és piknikezz!

2018. 07. 22. Schulz Veronika

Nyár és hőség. Ilyenkor mindenki vízpartra vágyik, vagy legalábbis olyan helyre, ahol tud hűsölni is és pihenni is. Van, aki kocsiba (vagy egyéb járgányra pattan) és célba veszi a Velencei tavat, vagy éppen a Balatont. Azonban a nyárnak nem feltétlenül kell egyet jelentenie a fürdőzéssel vagy…

Új kollekcióval jön az IKEA - INDUSTRIELL, én nagyon várlak!

Új kollekcióval jön az IKEA - INDUSTRIELL, én nagyon várlak!

2018. 02. 28. Schulz Veronika

Az interneten barangolva egyre több olyan hozzászólással találkozom, hogy "Nagyon unom már a hideget, mikor lesz már nyár, meleget akarok" stb. Nos, jelentem ne aggódjatok, nem kell már sokat várni, mert hamarosan megérkezik a tavasz. Hivatalosan holnap, habár, ha kinézek az ablakon, ezt mégsem…

IKEA VINTER 2017 kollekció, gasztro szemmel

IKEA VINTER 2017 kollekció, gasztro szemmel

2017. 10. 27. Schulz Veronika

Dia szerdai bejegyzésében, már közelebbről megismerkedhettetek az IKEA karácsonyi kínálatával, valamint az Ypperlig kollekció csodás darabjait, melyet Izland inspirált. Ezzel a kollekcióval egyébként az én szívembe is belopták magukat, holott én inkább a harsányabb, élénkebb színeket részesítem…

Karácsonyi hangulatú reggeli az Ikeában

Karácsonyi hangulatú reggeli az Ikeában

2017. 10. 25. Diamia8

Ma reggel egy karácsonyi hangulatú reggelire voltunk hivatalosak a soroksári Ikeába, ahol testközelben is megismerkedhettünk a Vinter 2017-es és az Ypperlig kollekcióval, amelyekről külön-külön már olvashattatok a blogon. (itt és itt) Mindkét kollekció nagy kedvenc nálam, hiszen az Ypperlig…

Ikea karácsony 2017

Ikea karácsony 2017

2017. 10. 09. Diamia8

Immár hagyományosan az Ikeával nyitom meg a karácsonyi szezont a blogon minden év októberében. Visszatekintve ez már az 5. alkalom és bizton merem állítani, hogy eddig ez a kollekció áll hozzám a legközelebb. A szürke hagyományosan nem karácsonyra jellemző szín, de a fehérrel és letisztult…

Az IKEA-val karöltve várom én is az őszt

Az IKEA-val karöltve várom én is az őszt

2017. 09. 13. Schulz Veronika

Nincs olyan alkalom, amikor ne találnék valamit az IKEA termékei között. Mint tudjátok, nemrég Klaudiával az új katalógus bemutatóján jártunk az Örs vezér téri IKEA-ban, ahol megkaptuk soron következő katalógus nyomtatott verzióját. Izgatottan vártuk már, hogy elérkezzen az időpont, egymásnak…

Új szerelem: IKEA SKÅDIS

Új szerelem: IKEA SKÅDIS

2017. 08. 11. Diamia8

A rendszerezés és a tárolás szerintem egy otthon tekintetében az egyik legfontosabb tényező, mert rendet csak akkor lehet tartani, ha megvannak rá a megfelelő eszközök. Természetesen ezen felül kell hozzá egyfajta mentalitás is, de szerintem még abban is lehet önmagunkat fejleszteni. Éppen ezért…

Októberben végre jön az IKEA YPPERLIG kollekció

Októberben végre jön az IKEA YPPERLIG kollekció

2017. 07. 08. Diamia8

Tavaly nyári bejelentés óta várom, hogy végre megláthassuk az Ikea és a Hay, dán lakberendezési márka együttműködésének gyümölcseit.  Ha ugyanis két ekkora név összefog, akkor abból csakis különleges dolog sülhet ki. Nevezetesen 72 olyan termék, amely követi a Hay letisztult, minimalista gyökereit,…

Bejártuk Magyaroszág új és legnagyobb IKEA áruházát!

Bejártuk Magyaroszág új és legnagyobb IKEA áruházát!

2017. 06. 08. Diamia8

Szerintem kevés olyan különleges esemény van egy blogger életében, mint amikor egy újonnan nyíló Ikea áruházat járhat be még közvetlenül nyitás előtt. Ez egy egyszeri és megismételhetetlen alkalom, amelyet tényleg bűn lenne kihagyni.  Hiszen Soroksáron június 14-én, reggel 9 órakor nyitja meg…

Ikea Stockholm kollekció - 2017

Ikea Stockholm kollekció - 2017

2017. 04. 12. Diamia8

Most Április 7-én debütált az Ikeában az egyik kedvenc kollekcióm, a Stockholm 2017-es kiadása. Az első ilyen kollekció még 1984-ben jelent meg az Ikea kínálatában, hogy a kézzel készült, nagy gonddal és magas minőségben készült termékek elhozzák a vásárlóknak a ugyanazt az érzést, mintha kis…

Az Ikea idén bohém nyárban gondolkodik

Az Ikea idén bohém nyárban gondolkodik

2017. 03. 08. Diamia8

Tavaly nyáron az Ikea a kerti partikat állította fókuszba, de minden évben más és más téma köré csoportosítja a legmelegebb évszakra tervezett kollekcióját.  Valahogy annyira nem is volt meglepő számomra, hogy az idén a nyarat a bohém életérzés, a vidámság jellemzi majd az Ikeánál. Hiszen ez az év…

Igazi párna mennyország párnamániásoknak

Igazi párna mennyország párnamániásoknak

2017. 02. 10. Diamia8

Igazi párnamániásként időről-időre elcsábulok és újabb gyönyörűségekkel gazdagodik az otthoni gyűjteményem.  Most nemrég beszereztem pár új darabot a H&M Home-ból,  de még szeretnék párat. Éppen ezért körbenéztem a hazai kínálatban,  hogy miből is lehet választani.  Sajnos a H&M Home…