Saját Otthon Projekt


Mesés karácsony az IKEA-val

Mesés karácsony az IKEA-val

2018. 10. 21. Schulz Veronika

Eltelt ismét egy év és nagy izgalommal vártuk a pénteket! Ugyanis csak úgy, mint tavaly, idén is meghívást kaptunk az Ikea által szervezett Vinter 2018 és a karácsonyi kollekció bemutatójára. A 2018-as téli szezonban a játékosságon lesz a hangsúly, szóval együtt örülhetnek gyerekek, gyereklelkű…

Ikea karácsony 2018

Ikea karácsony 2018

2018. 10. 01. Diamia8

Immár hagyományosnak tekinthető, hogy minden évben a karácsonyi kollekciók bemutatását az Ikea kollekciójával kezdem.  Sokan ilyenkor még gondolni sem bírnak az karácsonyra, de én szeretem időben elkezdeni a tervezgetést. Ehhez pedig feltétlenül tisztában kell lennem, hogy milyen újdonságokkal kell…

IKEA katalógusbemutató

IKEA katalógusbemutató

2018. 08. 14. Diamia8

Egy vérbeli Ikea rajongó mindig roppant módon várja az augusztust, amikor is megjelenik az új katalógus és ismét lehet böngészni a trendeket, újdonságokat. Nem árulunk el túlságosan nagy titkot, hogy mi mindketten a fenti emberek táborát gyarapítjuk. Magamról általánosan elmondhatom, hogy az…

Ikea GRATULERA kollekció, avagy a nagy ikonok visszatérése

Ikea GRATULERA kollekció, avagy a nagy ikonok visszatérése

2018. 08. 08. Diamia8

Nem gondolom, hogy csak nekem vannak olyan Ikeás termékeim, amit annak idején valamiért nem tudtam megvenni és azóta is bánom. Hiszen az alapítás óta eltelt 75 év alatt megszámolhatatlan termék volt már a svéd lakberendezési áruház kínálatában, amellyel maradandót alkotott. Most azonban impozáns…

Cuccolj le a város közepén, és piknikezz!

Cuccolj le a város közepén, és piknikezz!

2018. 07. 22. Schulz Veronika

Nyár és hőség. Ilyenkor mindenki vízpartra vágyik, vagy legalábbis olyan helyre, ahol tud hűsölni is és pihenni is. Van, aki kocsiba (vagy egyéb járgányra pattan) és célba veszi a Velencei tavat, vagy éppen a Balatont. Azonban a nyárnak nem feltétlenül kell egyet jelentenie a fürdőzéssel vagy…

Új kollekcióval jön az IKEA - INDUSTRIELL, én nagyon várlak!

Új kollekcióval jön az IKEA - INDUSTRIELL, én nagyon várlak!

2018. 02. 28. Schulz Veronika

Az interneten barangolva egyre több olyan hozzászólással találkozom, hogy "Nagyon unom már a hideget, mikor lesz már nyár, meleget akarok" stb. Nos, jelentem ne aggódjatok, nem kell már sokat várni, mert hamarosan megérkezik a tavasz. Hivatalosan holnap, habár, ha kinézek az ablakon, ezt mégsem…

IKEA VINTER 2017 kollekció, gasztro szemmel

IKEA VINTER 2017 kollekció, gasztro szemmel

2017. 10. 27. Schulz Veronika

Dia szerdai bejegyzésében, már közelebbről megismerkedhettetek az IKEA karácsonyi kínálatával, valamint az Ypperlig kollekció csodás darabjait, melyet Izland inspirált. Ezzel a kollekcióval egyébként az én szívembe is belopták magukat, holott én inkább a harsányabb, élénkebb színeket részesítem…

Karácsonyi hangulatú reggeli az Ikeában

Karácsonyi hangulatú reggeli az Ikeában

2017. 10. 25. Diamia8

Ma reggel egy karácsonyi hangulatú reggelire voltunk hivatalosak a soroksári Ikeába, ahol testközelben is megismerkedhettünk a Vinter 2017-es és az Ypperlig kollekcióval, amelyekről külön-külön már olvashattatok a blogon. (itt és itt) Mindkét kollekció nagy kedvenc nálam, hiszen az Ypperlig…

Ikea karácsony 2017

Ikea karácsony 2017

2017. 10. 09. Diamia8

Immár hagyományosan az Ikeával nyitom meg a karácsonyi szezont a blogon minden év októberében. Visszatekintve ez már az 5. alkalom és bizton merem állítani, hogy eddig ez a kollekció áll hozzám a legközelebb. A szürke hagyományosan nem karácsonyra jellemző szín, de a fehérrel és letisztult…

Az IKEA-val karöltve várom én is az őszt

Az IKEA-val karöltve várom én is az őszt

2017. 09. 13. Schulz Veronika

Nincs olyan alkalom, amikor ne találnék valamit az IKEA termékei között. Mint tudjátok, nemrég Klaudiával az új katalógus bemutatóján jártunk az Örs vezér téri IKEA-ban, ahol megkaptuk soron következő katalógus nyomtatott verzióját. Izgatottan vártuk már, hogy elérkezzen az időpont, egymásnak…

Új szerelem: IKEA SKÅDIS

Új szerelem: IKEA SKÅDIS

2017. 08. 11. Diamia8

A rendszerezés és a tárolás szerintem egy otthon tekintetében az egyik legfontosabb tényező, mert rendet csak akkor lehet tartani, ha megvannak rá a megfelelő eszközök. Természetesen ezen felül kell hozzá egyfajta mentalitás is, de szerintem még abban is lehet önmagunkat fejleszteni. Éppen ezért…

Októberben végre jön az IKEA YPPERLIG kollekció

Októberben végre jön az IKEA YPPERLIG kollekció

2017. 07. 08. Diamia8

Tavaly nyári bejelentés óta várom, hogy végre megláthassuk az Ikea és a Hay, dán lakberendezési márka együttműködésének gyümölcseit.  Ha ugyanis két ekkora név összefog, akkor abból csakis különleges dolog sülhet ki. Nevezetesen 72 olyan termék, amely követi a Hay letisztult, minimalista gyökereit,…

Bejártuk Magyaroszág új és legnagyobb IKEA áruházát!

Bejártuk Magyaroszág új és legnagyobb IKEA áruházát!

2017. 06. 08. Diamia8

Szerintem kevés olyan különleges esemény van egy blogger életében, mint amikor egy újonnan nyíló Ikea áruházat járhat be még közvetlenül nyitás előtt. Ez egy egyszeri és megismételhetetlen alkalom, amelyet tényleg bűn lenne kihagyni.  Hiszen Soroksáron június 14-én, reggel 9 órakor nyitja meg…

Ikea Stockholm kollekció - 2017

Ikea Stockholm kollekció - 2017

2017. 04. 12. Diamia8

Most Április 7-én debütált az Ikeában az egyik kedvenc kollekcióm, a Stockholm 2017-es kiadása. Az első ilyen kollekció még 1984-ben jelent meg az Ikea kínálatában, hogy a kézzel készült, nagy gonddal és magas minőségben készült termékek elhozzák a vásárlóknak a ugyanazt az érzést, mintha kis…

Az Ikea idén bohém nyárban gondolkodik

Az Ikea idén bohém nyárban gondolkodik

2017. 03. 08. Diamia8

Tavaly nyáron az Ikea a kerti partikat állította fókuszba, de minden évben más és más téma köré csoportosítja a legmelegebb évszakra tervezett kollekcióját.  Valahogy annyira nem is volt meglepő számomra, hogy az idén a nyarat a bohém életérzés, a vidámság jellemzi majd az Ikeánál. Hiszen ez az év…

Igazi párna mennyország párnamániásoknak

Igazi párna mennyország párnamániásoknak

2017. 02. 10. Diamia8

Igazi párnamániásként időről-időre elcsábulok és újabb gyönyörűségekkel gazdagodik az otthoni gyűjteményem.  Most nemrég beszereztem pár új darabot a H&M Home-ból,  de még szeretnék párat. Éppen ezért körbenéztem a hazai kínálatban,  hogy miből is lehet választani.  Sajnos a H&M Home…

IKEA PS 2017-es kollekció, ahol a fenntarthatóság is fontos szerepet kapott

IKEA PS 2017-es kollekció, ahol a fenntarthatóság is fontos szerepet kapott

2016. 12. 30. Diamia8

A PS kollekció ötlete még 1992-ben fogalmazódott meg az Ikeánál, hogy segítségével meg tudják erősíteni pozíciójukat, mint dizájn vállalat. Ennek eredményeként az első kollekció 1995-ben került piacra és körülbelül háromévente mindig követte egy újabb. Most 2017-ben pedig elérkezett a 9. kollekció…

A legsokoldalúbb és mégis megfizethető tároló, az Ikea TRONES

A legsokoldalúbb és mégis megfizethető tároló, az Ikea TRONES

2016. 11. 08. Diamia8

Annak idején, amikor az előszobába kerestem cipőtárolót valahogy nem került a látószögembe a TRONES tároló, ez a nagyszerű termék. Pedig ár-érték arányban verhetetlen és moduláris elem révén sokféle alakzatban fel lehet szerelni. Ha eredeti funkciójában szeretnénk használni az előszobában, akkor…

A karácsonyi szezon mindig az Ikeával kezdődik...

A karácsonyi szezon mindig az Ikeával kezdődik...

2016. 10. 09. Diamia8

Itthon sokan nem szeretik és furcsának tartják, hogy októberben már indul a karácsonyi szezon a lakberendezési áruházakban. Pedig így lehet igazán tervezgetni és ötletelni, hogy ne az utolsó pillanatban keljen kapkodni a karácsonyi dekoráció miatt. Számomra hagyomány, hogy mindig az Ikea karácsonyi…

Új limitált Ikea kollekció: SÄLLSKAP

Új limitált Ikea kollekció: SÄLLSKAP

2016. 10. 04. Diamia8

Az Ikea az idén tényleg kitett magáért és mindig megörvendeztet minket valami új kollekcióval! Most októberben egy limitált kollekcióval a SÄLLSKAP fantázianevűvel (magyarul: együtt lenni).  Ez a kollekció pedig azért különleges, mert a skandináv művészeti és kézműves hagyományoknak állít emléket…

Másold a stílust: Monokróm nappali

Másold a stílust: Monokróm nappali

2016. 08. 06. Diamia8

Szeretem a fekete-fehér párosítást és ha hozzájuk még csatlakozik a szürke, akkor létrejön a tökéletes triumvirátus. Így a mai bejegyzésben egy monokróm nappalihoz ajánlok itthon megvásárolható termékeket. Egyedül csak az Eames Puppy-ből nem találtam az itthoni kínálatban fehér színűt, de biztosan…

Álomút a bakancslistámon: az Ikea Múzeum Svédországban

Álomút a bakancslistámon: az Ikea Múzeum Svédországban

2016. 07. 29. Diamia8

Nem árulok el nagy titkot azoknak, akik régóta olvassák a blogot, hogy egyszerűen rajongok a skandinávokért és az Ikeáért is. Sajnos még soha nem jártam egyik skandináv országban sem, de már régóta az álmaim között szerepel. A bakancslistámon pedig június 30-ai megnyitása óta szerepel az Ikea…

Ikea hack ötletek: Rast komód halas külsővel

Ikea hack ötletek: Rast komód halas külsővel

2016. 07. 26. Diamia8

Régen volt a blogon Ikea hack ötlet, mert mostanában nem találkoztam olyan ötlettel, ami elrabolta volna a szívemet.  Most azonban szembe jött velem ez a gyerekszobába szánt Rast komód, amely mellett nem tudtam lemenni. Olyan jól sikerült párosítani a papírszalvétát, amely jelen esetben Marimekko ,…

Augusztusi újdonságok az Ikeában

Augusztusi újdonságok az Ikeában

2016. 07. 15. Diamia8

Éppen vége lett az Ikeában a nyári vásárnak, de nem maradunk hírek nélkül. Hiszen elméletileg augusztusban ismét jönnek újdonságok és reményeim szerint itthon is kaphatóak lesznek majd. Ezúttal most nappalinkat örvendeztethetjük meg akár egy új Grönadal hintaszékkel, amely ötvözi a tradicionális…

Egy kis festék a kosárnak sem árt!

Egy kis festék a kosárnak sem árt!

2016. 07. 05. Diamia8

Régóta szerettem volna ezt a fajta füles kosarat, mert szinte a csapból is ez folyik most az összes külföldi lakberendezési oldalon és annyira megtetszett. Nagyon örültem, hogy még az utolsó pillanatban sikerült hozzájutnom az Ikeából egy darabhoz. Eredetileg is színesben szerettem volna, mert félig…