Saját Otthon Projekt


Pillanatkép a hálónkról

Pillanatkép a hálónkról

2014. 09. 08. Diamia8

A hálónk az utóbbi időben kicsit mostohagyerek volt, mert nem nagyon változtattam benne 2 év alatt semmit. Ez az igazat megvallva tőlem nagyon meglepő, mert körülbelül fél évig bírom egy helyiségben ugyanazzal a dekorációval. Ennek egy igazi oka van, hogy nagyon meguntam a narancssárgát, de lusta…

Heti kedvencek /30. hét/ - rendhagyó módon

Heti kedvencek /30. hét/ - rendhagyó módon

2014. 07. 23. Diamia8

Már régóta lesem az akciókat a Jyskben, mert annyira bevált az étkezőben a bambusz szőnyeg, hogy az előszobába is szerettem volna egyet. Mivel csöppet sem volt sürgős, így mindenképpen féláron szerettem volna megvenni. Tegnap délután én mentem a kislányomért és a Jsyk honlapja szerint elérkezett a…

Ágynemű, ahogy én szeretem

Ágynemű, ahogy én szeretem

2014. 07. 21. Diamia8

Sokáig nem élvezett prioritást, hogy milyen ágyneműben alszom. Kaptam innen-onnan mindenféle fajtájú és minőségű szetteket, amik nem igazán nyerték el a tetszésemet. Aztán eljött az időszak, hogy elkezdtem magam is vásárolgatni. Kezdetben beleszerelmesedtem a mintásabb változatokba, de nem volt elég…

Új vezényszó: rendszerezzünk!

Új vezényszó: rendszerezzünk!

2014. 03. 18. Diamia8

Most, hogy már szinte az összes bútort beszereztük a gyerekszobai gardróbon kívül új elhatározásom született: indulhat a rendszerezés! Ehhez már rendeltem is pár dolgot a Vivre.hu-ról: 1. Cipőtároló a gardróbba: A gardrób felső polcán tárolom az éppen szezonon kívüli cipőimet. Eddig csak úgy a saját…

Amit ma másképpen csinálnánk.....1. rész

Amit ma másképpen csinálnánk.....1. rész

2013. 06. 02. Diamia8

Minden lakásfelújításnak, lakásberendezésnek és vásárlásnak megvannak a tanulságai. Mi szerencsére csak apróbb bakikba futottunk bele, melyeket reményeim szerint következő alkalommal már nem fogunk elkövetni. Össze is gyűjtöttem egy csokorba párat, amire emlékszem. Így talán Ti nem követitek el…

Innen indultunk – Pontosan 1 éve költöztünk /1. rész/

Innen indultunk – Pontosan 1 éve költöztünk /1. rész/

2012. 09. 03. Diamia8

Ma pontosan 1 éve költöztünk be a lakásunkba. Gondoltam úgy a legfrappánsabb az ünneplés, ha bemutatom nektek a változást. A sok-sok kép miatt kénytelen vagyok két részletben megmutatni. Kezdjük a nappali, konyha és háló hármassal. Íme a konyha kiindulóállapotban: Készül a konyhabútor: Nappali…

Olvasólámpa projekt – Csináld magad!

Olvasólámpa projekt – Csináld magad!

2012. 02. 19. Diamia8

  Ha valaki figyelemmel kísérte a blogomat, az biztosan emlékszik még a hálószobába elképzelt, kötött lámpára. Menet közben azonban kicsit módosítottam a koncepciót, mert a kötés elsajátítása lehetetlen feladatnak bizonyult ilyen rövid idő alatt és már nagyon-nagy hiányát éreztük a…

Olvasólámpa a hálószobába

Olvasólámpa a hálószobába

2012. 01. 25. Diamia8

Már kezdtem feladni a hálószobába az olvasólámpa kérdést, amikor a Csináld+ oldalán megláttam ezt a lámpát. Kötni sajnos még mindig nem tudok.... Arra gondoltam, hogy a Tilka lámpánkhoz jól mutatna, ha a ugyanolyan színű textilkábeles, sima lámpákat rendelnék a Tilkától. A búra anyaga lenne a…

Hálószobai kép projekt – Csináld magad!

Hálószobai kép projekt – Csináld magad!

2011. 11. 07. Diamia8

 A narancssárga belsejű Tilka lámpánk előre behatárolta a felhasználható színek palettáját a hálószobánkban. Így úgy döntöttünk, hogy ez a rikító szín fog visszaköszönni egy-két kiegészítőben is. Már hetekkel ezelőtt megálmodtam, hogy milyen képet is szeretnék készíteni a hálónkba. Megvettem hozzá…

süti beállítások módosítása