Saját Otthon Projekt

Sütipárna: édesen puha

Sütipárna: édesen puha

2016. 03. 21. Diamia8

Melindát annak idején a Cafeblogon keresztül ismertem meg, mint a Minamole blog íróját. Amióta pedig Vecsére költöztek személyesen is ismerjük egymást. Legújabb projektje a The Pillow Bakery, ahol édes sütipárnák sokasága várja a vásárlókat. 

Nekünk is van már egy rózsaszín sütipárnánk, amely a kislányom kedvence lett. Mindenhol szolgálatot teljesít: puha anyaga miatt lehet vele aludni, de lehet ücsörögni rajta földön játszás közben és természetesen akár hagyományos módon, párnaként is szuperül funkcionál.

gyereksarok

A pozitív tapasztalatok miatt szerettem volna Nektek is bemutatni a sütipárnákat és készítőjüket, Melindát. Fogadjátok szeretettel a Vele készített interjúmat:

Mikor és hogyan fogalmazódott meg benned az ötlet, hogy macaron párnákat készíts?

Nem így fogalmazódott meg bennem pontosan, egy hosszabb folyamat volt. Mivel most építkezünk, folyamatosan tervezem a szobáinkat és kerestem a kiegészítőket a házunkba. A gyerekszobát tervezve az interneten láttam süti formájú párnákat, de egyik sem volt pont olyan, amilyet én szerettem volna. Végül a macaron forma tetszett meg a legjobban, de sehogyan sem találtam egy tökéleteset, se anyagban se formában. Ezért azt gondoltam, hogy varrni kellene néhány saját párnát.

Valahogy így kezdődött, azóta van már tökéletes anyag és tökéletes forma is. Mire ezeket megtaláltuk addigra tele lett a gyerekszoba és még néhány barátunk gyerekszobája is sütipárnával. Miután elkészültek az első párnák, már gyorsan zajlottak az események. Annyira tetszett, hogy kitaláltam köré a márkanevet. Így született a The Pillow Bakery.

IMG_3370

Miért a zöld szín lett az alap dizájn elem?

Nagyon pontos elképzelésem volt a logóról, mivel a napi munkámban is sok kreatív feladatom van, elég jól le tudtam írni mit szeretnék. A megvalósításhoz azonban kellett egy tehetséges grafikus is, aki ismer és elég rugalmas. Szerencsére a barátnőm most próbálgatja a szárnyait és annyira egy hullámhosszon voltunk, hogy pár nap alatt elkészült a végleges logó, arculati színek, kreatív anyagok. A zöldre nagyon egyszerű a válaszom: a kedvenc színem a zöld, így csak ebben gondolkodtam.

IMG_3407

Mivel foglalkozol a párnák mellett?

Egy multinacionális cégnél dolgozom, de a kreativitásom még egy DIY blog írásában is kiélem. A The Pillow Bakery egy kreatív ötletem, amelyet most szívvel-lélekkel valósítok meg.

Milyen egyéb termékeket találhatunk meg nálatok? 

A sütipárna mellé jöttek a további ötletek. A kerek forma miatt többféle terméket is kitaláltunk és elkészítettünk. Én magam nem tartom kézművesnek, de elismerem a tehetséges kézművesek munkáját. Ezért is készülnek a termékek kézművesekkel együttműködve. Mindenki azt adta bele a közös munkába, amiben a legjobb. Így készült el a sütitükör, a sütitárca és épp bemutattuk a sütikulcstartót is. És ez csak a macaron forma volt, hamarosan újabb sütipárnák születnek.

A fotózáshoz is barátok segítségét kértem, így készülhettek el az első profi képek is. Mivel az első fotózás óta már több új színünk is készült, hamarosan újra fotózzuk a termékeket.

ba75155c-0d3a-4634-ace1-10111cea6958

emi_logozott

színminta

Melyik szín a legnépszerűbb a vásárlók körében?

A legnépszerűbb a pink macaron sütipárna. Mióta egyedi nyomatos párnákat is készítünk nagyon sok megrendelés érkezik egyedi mintákra, céges logóra, a vásárlók fantáziája pedig végtelen.

duplarózsa

Melyik termékedre vagy a legbüszkébb és miért?

Nem is termékre, hanem a vállalkozásra vagyok a legbüszkébb. Arra, hogy volt bátorságom belevágni és megcsinálni. A nevünkre, a sütipárna fantázianévre és arra, hogy áprilistól már Londonban is kaphatóak a The Pillow Bakery termékek. A külföldi piacra való kilépés is tervben volt, azért választottunk angol nevet.

Büszke vagyok arra is, hogy itthon már két csodás dizájn üzlet is felvette a forgalmazott termékei közé. Egyre többek megismerik és megszeretik a sütipárnát.

Copy of minik

Hol lehet veletek találkozni a honlapon kívül?

A sutiparna.hu weboldal is sikeresen elindult és folyamatos fejlesztés alatt van, de a facebookon és az instagramon is jelen vagyunk. Egy csodás gyerekszobát épp a napokban fotóztunk, amelynek képei egy lakberendezési magazinban jelennek meg hamarosan. Két üzletben kaphatóan a sütipárnák a Pitypang dizájn üzletében Zalaegerszegen és a Le Petit Design bájos üzletében Budapesten.

Ha pedig tetszenek a sütipárnák, akkor holnap figyeljétek a blogot! Mini macaron párnát lehet ugyanis majd nyerni a soron következő heti nyereményjátékon! :D

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatotthonprojekt.blog.hu/api/trackback/id/tr6212573693

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása