Holnap lesz a Hédike egyik unokatestvérének az első szülinapja. A vásárolt ajándékon felül szerettem volna valami egyedit is kitalálni.
Szerencsére most megint azt érzem, hogy megszállt az ihlet. Jobbnál-jobb ötletek születnek meg a fejemben, amiket meg is szeretnék valósítani. Úgy látszik a nyár nálam alkotás terén holtszezon.
Most, hogy már szeptember közepe van, nem tudom leállítani a fejemben kavargó ötletfoszlányokat. Ilyenkor szoktam előrelátóan a telefonomban elmenteni őket, mert különben biztosan elfelejtem.
A monogramos falikép is csak úgy kipattant a fejemből. Szerencsére minden adott volt a megvalósításhoz: gombok, festék spray, akril festék, natúr képkeret és mester ragasztó
Elkészítése:
Különféle gombokat válogatunk és lefújjuk a festékkel. Egy napot várjunk, amíg megszáradnak:
Megterveztem monogramot a még natúr keretre és lefényképeztem. Ez azért fontos, hogy ugyanígy ki tudjam majd rakni:
Közben fessük le 2 rétegben a keretet. Kisfiúnak készült az ajándék, így kék alapot választottam a betűnek és homokszínűre festettem a keretet. Itt száradnak az első réteg után:
Száradás után a fénykép segítségével felragasztottam a gombokat:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal