Saját Otthon Projekt

3D-s falipanel az előszobába

3D-s falipanel az előszobába

2012. 09. 01. Diamia8

Mikor megtaláltuk a lakásunkat, a falak színét, a csempéket és a járólapokat már nem választhattuk ki. Ennek egy egyszerű ok van, hogy nekünk a bemutató lakás tetszett, mert ez volt a legvilágosabb. Ráadásul az elosztása is számunkra a legmegfelelőbb volt. Végül is nem lőttek mellé a színekkel, mert mindkettőnknek többé-kevésbé tetszik így.

Van egy jól lehatárolt előszoba, így nem rögtön a nappaliba lát be az emberfia, mint a legtöbb újépítésű lakás esetében.

Egy dolog nem igazán ideális, hogy az előszoba egyik falára is került a sötét festékből és így még sötétebb az egész helység.

Szerencsére pont csak az előszoba bútornak kihagyott részen ilyen sötétebb a fal, így egy igen látványos megoldást eszeltem ki.

Megterveztem a bútort, amit majd a férjem fog megvalósítani. Magasfényű fehér lesz, alul pados résszel. A pad alatti rész kihúzható lesz, hogy a cipőket is el tudjuk benne rejteni. Felül szekrények lesznek, amelyek úgy fognak felfelé nyílni, mint a konyhában.

3d-falpanel-waves-k.jpgTehát a sötét festék csak a pad és a felső rész között látszana ki. Azért írom feltételes módban, mert ezt is el szeretném rejteni, de nem terveztünk most festegetni. Helyette hullámos 3D-s falipanel lesz.

Így néz ki falon:

montázs_2

Festhető is - bár nálunk fehér lesz:

195906652511337554_w1jrD0em_c.jpg

Környezetbarát anyagokból készül. 100%-ban újrahasznosítható és 100%-ban lebomló:

192036371580972056_1vXEifLH_c.jpg

137570963588041458_MrfjeNPG_c.jpg

192036371581208988_qTgJk2jW_c.jpg

Van esetleg valakinek tapasztalata a falipanelekkel?

Nekem nagyon tetszik és fel fogja dobni az előszobát, mert csak kis felületen fogjuk használni.

 Képek forrása:

- anro

- wallartdecor

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatotthonprojekt.blog.hu/api/trackback/id/tr394745164

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása