Saját Otthon Projekt

Így került a fáról az őszibarack egyenesen a süteménybe

Így került a fáról az őszibarack egyenesen a süteménybe

2017. 08. 21. Schulz Veronika

Úgy néz ki, legnagyobb örömömre, szép lassan búcsút inthetünk az elviselhetetlen kánikulának. Sajnos úgy tűnik, idén sem sikerült szorosabb kapcsolatot kialakítanom a nyárral, hiszen nem szerettem meg a meleget.

Bízom benne, hogy belátható időn belül megérkezik az általam olyan nagyon várt ősz és végre minden visszatérhet a rendes kerékvágásba, beindul újra a tűzhely, a sütő, mivel a nagy melegben leginkább a túlélésért küzdöttem. Sütni, főzni sem volt sokszor energiám, ami nálam mondjuk elég fura.

Nem baj, már nyugtatom magam, fél lábbal is kibírom, azonban, míg odakinn tombol a nyár, addig is olykor ki kell találnom olyan ételeket, ami mindkettőnknek jól esik és nem utolsó szempont, ha
pikk-pakk össze lehet dobni.

Itt az ideje a felújításnak? Fess ki Te otthon és spórolj!

Több alkalommal utaltam már rá, hogy nem vagyok egy kifejezetten édességért rajongó ember, azonban van, hogy én is ellágyulok, megkívánom a desszertet, természetesen cukormentes és teljes kiőrlésű változatban.

Tudom, sokan szkeptikusak, hogy így biztosan nem lesz ugyanolyan, mint az eredeti változat, nem olyan finom, stb. Persze, nyilván nem ugyanolyan, viszont az étrendemnek köszönhetően tulajdonképpen az ízlésem is átalakult. Ma már nem bírok semmi olyan ételt megenni, ami cukrot tartalmaz, totálisan elszoktam az édes íztől és egyáltalán nem is hiányzik. Pont emiatt tökéletes megoldásnak bizonyultak számomra a keksz alapú édességek.

desszert_fotor.jpg

Egyrészt, nagyon könnyen és gyorsan elkészülnek, másrészt, ha kicsit utána számolunk, közel sem kerül annyiba az otthon készített változat, mintha egy cukrászdában például mindenmentes süteményt választanánk.  

Nem véletlenül esett a választásom erre a hihetetlenül gyorsan összedobható finomságra, mely gyümölcsös is, joghurtos is, tökéletesen ideális erre az időszakra.

Hozzávalók:

1 csomag teljes kiőrlésű vajas keksz (én Gullon-t szoktam venni)

Korábban mindig ledaráltam és olvasztott vajjal dolgoztam össze, ez lett az alap. Azonban nem olyan régen olvastam, hogy simán csak rakosgassuk le a kekszet a tortaformába, úgyis arra kerül majd a krém, miközben a hűtőben hűl, úgyis magába szívja a nedvességet, ezáltal könnyű lesz szeletelni. Gondoltam, most én is kipróbálom.

Hozzávalók a krémhez:
2 kis pohár natúr joghurt (vagy egy nagy, attól függ, mekkora adagot szeretnénk sütni)
½ doboz túró (kb.125 gramm)
1 evőkanál tejföl
1-3 evőkanál –ízlés szerint- édesítő (nálam ez szokás szerint stevia+eritrit keveréke)
1,5 dl habtejszín
1 csomag expressz zselatin
1 rúd vanília

Díszítés:
lehetőség szerint idénygyümölccsel. ( Engem anyukám hétvégén rendesen felpakolt őszibarackkal, ezért döntöttem úgy, hogy egy kis részét feláldozom a süteménybe. (Inkább, mint, hogy esetleg ki kelljen dobni)

A joghurtot keverjük simára a többi hozzávalóval, kivétel a tejszínhabbal. A tejszínt gyors, de laza mozdulatokkal verjük fel, majd óvatosan keverjük a joghurtos krémhez. Én a krémbe is tettem egy összepürésített barackot, gondoltam, biztosan feldobja majd ezt a finomságot.

Ezután a kekszet befedjük a joghurtos krémmel, gusztusosan elhelyezzük rajta a korábban felszeletelt gyümölcsöt/gyümölcsöket, majd tegyük hűtőbe legalább 3-4 órára, a legideálisabb  egy teljes éjszaka lenne. De ki bírja azt kivárni, nem igaz? :D

Igazán hűsítő, üdítő finomság ebben a nagy melegben, és ahogy Ti is láthatjátok, egyáltalán nem egy nagy „was ist das” elkészíteni, további előnye, hogy úgy variáljuk, ahogy úri kedvünk épp kívánja. :)

Bátran készítsétek el Ti is, nem fogtok csalódni benne.

Boldog, jó étvágyat hozzá! :)

desszert_fotor.jpg

Ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni a következő lakberendezési inspirációról, kreatív alkotásról vagy gasztronómiai utazásról, akkor kövess minket a Saját Otthon Projekt Facebook oldalán is, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz. Érdemes minket Instagramon is követni, mert itt rengeteg olyan képet osztunk meg a bloggal kapcsolatosan, amelyek egy-egy bejegyzésbe már nem férnének bele.

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatotthonprojekt.blog.hu/api/trackback/id/tr9312769686

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása