Rengetegszer mondták már nekem egy-egy alkotásom láttán, hogy könnyű nekem, mert én kreatív és ügyes vagyok. Véleményem szerint azonban nem kell különösebben ügyesnek vagy különlegesnek lenni, hogy csodás alkotások kerüljenek ki kezeink alól.
Ez alól az adventi koszorú sem kivétel! Hiszen igazándiból csak pár dolog kell hozzá és egy kis szabadidő.
Fontos, hogy már előzetesen nézegessünk sok-sok koszorút inspiráció gyanánt. Ezután pedig irány beszerezni a minőségi alapanyagokat, amiket a Butlersben biztosan megtalálhatunk.
Az első lépés, hogy megtaláljuk a nekünk tetsző koszorúalapot, amely lehet tobozos, fenyőalapú, de akár bogyós vagy vesszős is:
Ha sikerült kiválasztani az alapot, akkor biztosan szükségünk lesz gyertyaalátétre is, mert nélküle nem lehet biztonságosan felhelyezni a gyertyákat a koszorúra:
Természetesen ha ezzel megvagyunk, akkor következő lépés a gyertyák felhelyezése:
Hagyományos színek mellett választhatunk modern árnyalatokat is, mert óriási választék van belőlük a Butlersnél:
Ha nem szeretitek a minimál adventi koszorút, akkor ezután lehet különféle apróságokkal, díszekkel és esetleg szalagokkal lehet megbolondítani. Lehetnek akár gömbök is, de igazából bármi számításba jöhet, ami segít az ünnepre hangolódni:
Ha azonban az egyszerűbb megoldások hívei vagyunk, akkor egy számozott mécsestartó szuper alternatívát kínál nekünk. Manapság szerintem ez a módszer egyébként az legtrendibb:
Akár a számoktól is eltekinthetünk és szimplán helyettesítsük mécsestartókkal! Nekem kedvencem a csillag alakú, de még gondolkodom a lenti arany változaton is:
Ha mégsem szeretnél magad készíteni, akkor mindegyik Bultersben vásárolhatsz előre elkészített darabokat, amíg el nem kapkodják az üzletekből. Itt aztán tényleg egyedi darabok várnak, olyan üvegből készített díszekkel, amiket jövőre akár a fára is akaszthatsz. Szerintem az unikornisos darab szinte kihagyhatatlan, "must have" katergória:
Ha valamelyik megtetszett, akkor siessetek! Nem gondolnám, hogy sokáig lesznek az üzletben, mert mindjárt gyertyagyújtás.
Holnap, a Black Friday akció keretein belül, idén utoljára lesz 20% kedvezmény mindenre, ezért érdemes ellátogatni az üzletekbe és persze a webshopba is!
A képek forrásai: a Mom Parkban készült a Butlers üzletben és Butlers.hu
Ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni a következő lakberendezési inspirációról, kreatív alkotásról vagy gasztronómiai utazásról, akkor kövess minket a Saját Otthon Projekt Facebook oldalán is, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz.
Érdemes minket Instagram-on is követni, mert itt rengeteg olyan képet osztunk meg a bloggal kapcsolatosan, amelyek egy-egy bejegyzésbe már nem férnének bele.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.