Saját Otthon Projekt

Terrazzo lerakóasztal egy lestrapált puffból

Terrazzo lerakóasztal egy lestrapált puffból

2022. 01. 22. Diamia8

A kislányom szobájába beköltözés után nem sokkal vásároltam egy puffot. Az azóta eltelt 3 év alatt rendesen leamortizálódott. Ugyanis a bútorszövet sajnos nem a legjobb minőségű volt. Nem szerettem volna kidobni, mert a lábaival és az alapjával nem volt probléma. 

Szédszedtem és vártam, hogy az ihlet megszálljon. Hetek múltán eszembe jutott, hogy lerakóasztalt készítek belőle. Mégpedig oldalára léceket álmodta meg, a felületét pedig akrilgyantával terveztem kiönteni. Ehhez pedig nagy segítség volt a terrazzo workshop, amin ősszel részt vettünk a kislányommal.

elottel_utana.jpg

Szerintem szuperül mutat a kanapé mellett:

20220118_113442.jpg

20220118_113336.jpg

20220118_113414.jpg

A projekt fizikai megvalósításában most is a férjem segédkezett. A léceket szépen egyforma hosszúságúra szadta, majd körbe is ragasztotta és lakkozta.

20220118_113527.jpg

Utána következtem én az akrilgyantával. Először meg kellett álmodnom a színeket, ami nem ment olyan könnyen. Nem szerettem volna fehér alapot, hanem valami semleges színt, amibe a terrazzo chips lesz majd fehér. 

Végül terrakottára esett a választás, fehér mintával és rögtön neki is estem a chipsnek:

20220116_092204.jpg

Utána terrakotta színű akrilfesték került az alapba és végül belekevertem a fehér darabokat. A képen már a megszáradt állapotot láthatjátok:

20220116_114925.jpg

Utána rengeteget kellett csiszolni, amibe végül a csiszológép és a férjem is besegített. Legvégül pedig vízbázisú, matt lakkal fújtam le:

20220118_113503.jpg

Nagyon örülök a végeredménynek, mert őszintén szólva  végig izgultam, hogy majd nem fog sikerülni. :) 

Ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni a következő lakberendezési inspirációról, kreatív alkotásról vagy gasztronómiai utazásról, akkor kövess minket a Saját Otthon Projekt Facebook oldalán is, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz.

Érdemes minket Instagram-on is követni, mert itt rengeteg olyan képet osztunk meg a bloggal kapcsolatosan, amelyek egy-egy bejegyzésbe már nem férnének bele.  

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatotthonprojekt.blog.hu/api/trackback/id/tr7516815124

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása