Saját Otthon Projekt

Házfelújítás - második hét eseményei

Házfelújítás - második hét eseményei

2018. 08. 06. Diamia8

A második hét számunkra viszonylag kevés munkával telt, mert igazából a villanyszerelőké a terep. Ellenben sorban érkeznek az új bútoraink és végre sikerült az összes helyiségbe kiválasztanom a lámpákat.

Az előszoba sok otthonban igazi mostohagyerek, mert kevesen fordítanak rá elég időt és energiát. Mindezt ugye azért, mert hát nem itt tartózkodunk a legtöbbet. Azonban nem szabad elfelejteni, hogy ide lépünk be először és mások is ezt a helyiséget látják meg legelőbb. Így csöppet sem mindegy, hogy milyen a hangulata.

Nekünk viszonylag hosszú, de nem túl széles maga az előszobánk. A kiugró részben az előző tulaj itt hagyta nekünk a 100 cm szélességű, 238 cm magas Ikea Pax gardróbját, amit én is szeretnék megtartani, mert rengeteg kabátot el tud majd nyelni. Ők nem tudták betolni a falig, mert ott szűkül a beugrás, de mi le fogjuk szedni a csempe szegélyét és akkor pont falig lehet tolni, amivel nyerünk még 25-30 cm-et előszobában. Ez pedig igazi kincs egy kisebb helyiségben.

Ezen kívül vettem egy alul zárható, egyszerű skandináv padot és megrendeltem 3 darab kék színű, találóan Milk névre keresztelt Markslöjd függesztéket világítás gyanánt:let_s_have_a_cup.jpg

A hálószobánkba pedig megérkezett a Life Print Kft. által, egyedileg készített tapétánk, ami a hálószoba fókuszpontja lesz. Végül nem fekete lett, hanem olyan sötét piszkos-zöldes, de a fehérre pácolt tölgy bútorokkal és az Ikeás, natúr lámpánkkal nagyon jó kontrasztot fog adni. Legvégül pedig nagy nehezen találtam egy kis méretű fésülködőasztalt is magamnak:

love_ina_cup.jpg

Úgy döntöttünk, hogy a nappaliba nem a mostani lámpánk fog kerülni, hanem oda egy sokkal hangsúlyosabb darabot választottam, amit az Aliexpress-ről rendeltem. A mostani pedig bekerül a kisebb méretű TV-szobába:

nappali_lampa.jpg

A terasz és a nappali folyosórészébe két ilyen minimalista lámpa fog kerülni:

nappali_folyoso.jpg

Az étkezőbe pedig megvettem az álomlámpámat, a Normann Copenhagent-től a Bell-t bézs színben:

0fb6440a7a76cfec1f4fe6033a285f8c.jpg

93c75c8a4a06c8ac321ea5fb34155b8f.jpg

A Hédi pedig egy olyan egyedileg megtervezett Macy&Macy lámpát kap, ami kívül menta és belül kolibris:

screenshot_20180803-160914_instagram.jpg

A TV-szobába egyedül a TV-szekrényt vettem eddig még meg, mert ha költözünk, akkor nem szeretném a földre rakni a televíziót. A falra pedig annyira most még nem szeretném, mert majd szeretnénk lecserélni egy nagyobbra, mert a kanapé most messzebb lesz tőle és akkor nagyobb méretű kell majd. 

Egy skandináv stílusú, fenyőből készült változatra esett a választásom, amelyben van szürke és fa szín is. 140 cm hosszú, így akár mellé tudok pakolni még dekort vagy növényt is akár:

tv-szekreny.jpg

Végül pedig a villanyszerelés témakörét sem szeretném kikerülni. Kicsit ugyanis meg vannak csúszva a fiúk, mert olyan kánikula van, hogy érthető módon nem sokáig bírják a padláson és ezért lassabban haladnak. Ez pedig egyenlőre két nap csúszást jelent. Még az a szerencse, hogy a festő csak 13-án jön, de addig a csöveket el kell rejtenie még a Férjemnek...

1_5.jpg

2_6.jpg

Remélem, hogy jövő héten már igazán tudok haladni otthon a pakolással, mert rájöttem, hogy nem kevés cuccunk van!!! Mi lenne, ha még az összes bútort is vinnünk kellene??? :D :D

Ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni a következő lakberendezési inspirációról, kreatív alkotásról vagy gasztronómiai utazásról, akkor kövess minket a Saját Otthon Projekt Facebook oldalán is, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz.

Érdemes minket Instagram-on is követni, mert itt rengeteg olyan képet osztunk meg a bloggal kapcsolatosan, amelyek egy-egy bejegyzésbe már nem férnének bele.   

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatotthonprojekt.blog.hu/api/trackback/id/tr9114162711

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kommentes nikk 2018.08.08. 10:37:49

Egy ilyen tematikájú blogra mi a jó francnak az előzetes moderáció?

Diamia8 2018.08.08. 10:39:36

@kommentes nikk: nagyon egyszerű. Rengetegen hirdetési felületnek akarják használni és saját termékeit, oldalát reklámozza a komment szekcióban. Ezt pedig nem szeretnénk.

kommentes nikk 2018.08.08. 14:40:43

@Diamia8: utólag is ki lehet szedni, így a blog alapeleme nullázódik ki, a normális beszélgetés lehetősége. Ezt a reklám dolgot meg kétkedve hiszem el, én ilyet ezerből egyszer láttam, hogy kommentben reklámoz valaki terméket, szolgáltatást. De akkor meg meg kell szüntetni a kommentelés lehetőségét, aztán problem solved.

Diamia8 2018.08.08. 14:43:24

@kommentes nikk: tudom, hogy utólag is ki lehet szedni, mert régen így szedtem ki. Viszont meguntam és hidd el, hogy nagyon nem jön komment, csak aki reklámozni akart. Így tehát inkább kivettük.
Nem szeretném megszüntetni ezért.

BRF915 (törölt) 2018.08.09. 14:14:16

Ez így tényleg hülyeség... én is most újítok fel, megosztom gondoltaim másokkal, olvasom mások véleményét... hozzászólók, kommunikálok. De ezt így nem lehet. Nem fogok később visszajárni ide, hogy megnézzem mikor lett engedélyezve.... mire ezt leírtam el is ment a kedvem a normális tartalomhoz illő komment légepeéleséhez!

Diamia8 2018.08.09. 14:16:43

@BRF915: mert várni kell pár órát, hogy engedélyezve legyen? Tényleg sajnálom, de nem tervezzük megváltoztatni. Szép napot Neked!
süti beállítások módosítása