Saját Otthon Projekt

A málna legjobb helye a sajttortában van

A málna legjobb helye a sajttortában van

2019. 06. 02. Schulz Veronika

Ki ne részesítené előnyben azokat az édességeket, desszerteket, amelyeket hipp-hopp el lehet készíteni? 

Azt gondolom, sokan vagyunk így ezzel, én legalábbis biztosan. Sokkal szívesebben kezdek bele egy könnyen, gyorsan összedobható finomságba,mint, ami jó pár órát vesz igénybe. Azokat inkább meghagyom a profiknak. :) 

Nagyon kedvelem a keksz-alapú desszerteket, az esetek legnagyobb százalékában  a fent nevezett pozitív tulajdonság jellemzően tapasztalható.

Úgy tűnik, lassan megérkezik a várva várt nyár is, én pedig úgy gondoltam, hogy ezt az alkalmat egy isteni, málnás, túrós édességgel fogom üdvözölni. 
3_8.jpg

Lássuk a hozzávalókat:
1 csomag Gullon keksz
5 dkg vaj
1 doboz túró
1 doboz mascarpone
10 dkg krémsajt
1 citrom reszelt héja
1 citrom leve
4 evőkanál 1:4 arányú édesítő
2 evőkanál zabliszt
málnalekvár, vagy málnapüré + málna a díszítéshez

A sütőt 180 fokra előmelegítjük, míg melegszik, elkészítjük a desszertünket. A kekszet ledaráltam, (természetesen készíthető darált formában kapható keksszel is) a vajat felolvasztottam és a keksszel alaposan összekevertem.

Ebbe már édesítőt nem szoktam tenni, mert a Gullon kekszben amúgy is van, illetve nem rajongok a túl édes dolgokért. Ha valaki édesebben szereti, nyugodtan keverhet hozzá.

Ezzel az alapunk el is készült, kiválasztottam egy számomra szimpatikus süteményes formát, befújtam elválasztó spray-vel, a formába belenyomkodtam a kekszes alapot és 8 perc alatt elősütöttem. Míg sült, előkészítettem a többi hozzávalót: 

A túrót alaposan összedolgoztam a mascarpone-val, krémsajttal. Hozzámértem a lisztet, az édesítőt, belefacsartam a citrom levét, héját belereszeltem.

Ezt is összekevertem. A korábban elősütött kekszalapra kanalaztam a krémet, a formát feltöltöttem vele. Volt kéznél még házi málnalekvárom és mindegyik tetejére kanalaztam nagyjából egy fél evőkanállal. (A lekvárt helyettesíthetjük fagyasztott vagy friss málnával, egy edényben főzzük fel egy kis citrom levével és édesítővel.)

Az elkészült sütiket visszatettem 15 percre a sütőbe, most már csak felső sütéssel, nehogy megégjen a kekszes alap. 
15-18 perc után kivettem, (előtte tűpróbát végeztem, hogy rendesen átsült-e a krém.) 

Rácsra tettem, hagytam kihűlni, tálalásnál málnával díszítettem. 

A recept leírása jóval több időt vett igénybe, mint az elkészítése, szóval, ha valaki tényleg gyorsan szeretne összedobni valami finomságot, ezt a desszertet mindenképpen javaslom kipróbálásra.
(Ha nem hiszed, járj utána; ) 

Olyan könnyű és finom, azt hiszem, ezt idén el fogom készíteni más gyümölcsből is. 

Nektek van kedvenc "összedobós" süti receptetek?
2_fotor_1.jpgHa tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni a következő lakberendezési inspirációról, kreatív alkotásról vagy gasztronómiai utazásról, akkor kövess minket a Saját Otthon Projekt Facebook oldalán is, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz.

Érdemes minket Istagramon is követni, mert itt rengeteg olyan képet osztunk meg a bloggal kapcsolatosan, amelyek egy-egy bejegyzésbe már nem férnének bele.  



A bejegyzés trackback címe:

https://sajatotthonprojekt.blog.hu/api/trackback/id/tr9214875116

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása