Saját Otthon Projekt

Mentsd meg a régi karácsonyfa díszeid harisnyával!

Mentsd meg a régi karácsonyfa díszeid harisnyával!

2019. 11. 22. Diamia8

Körülbelül 9 évvel ezelőtt állítottunk először közösen fát a férjemmel, de akkor már a karácsonyfa alatt volt a mi ajándékunk, a kislányunk. Ekkor vásároltunk rengeteg ezüst színű műanyag gömböket a karácsonyfánkra.

Az évek múlása azonban ezeken a díszeken erősen nyomot hagyott, mert sok helyen lepattogzott a festék és emiatt a fán már nem mutattak volna szépen. Éppen ezért még tavaly tervbe vettem, hogy valamilyen módszerrel megújítom őket, de akkor nem jutottam el a megvalósításig.

Idén azonban már a nyáron megterveztem a projektet: festékeket válogattam és a a székek kárpitjának maradék anyagát is fel szerettem volna használni. Sajnos a kárpitos anyagot el kellett vetnem, mert túl vastag volt és emiatt mélységesen elkeseredtem.

Kétségbeesettségemben elkezdtem mindenféle textilanyagokkal kísérletezni, amíg beugrott a csodás pöttyös harisnyám, amit nagy bánatomra csak egyszer tudtam viselni, mert második felvételre már kilyukadt. Annyira szerettem, hogy nem is dobtam ki és most kiváló alapanyagnak bizonyult a projektemhez. 

Elég elasztikus az anyag, hogy szépen mutasson a gömbökön. Ekkor már tudtam, hogy milyen más anyagot kell keresnem és így esett áldozatul egy rég nem viselt csipkés ruhám is. Teljesen odavagyok a végeredményért és biztosan felkerülnek idén a fánkra is!  

karacsonyfadisz_felujitas01.jpg

karacsonyfadisz_felujitas02.jpg

karacsonyfadisz_felujitas05.jpg

karacsonyfadisz_felujitas07.jpg

karacsonyfadisz_felujitas04.jpg

karacsonyfadisz_felujitas06.jpg

Hozzávalók:

  • Régi ütött-kopott karácsonyfadíszek
  • Ragasztópisztoly
  • Műanyag gömbakasztók
  • Olló
  • Különféle elasztikus textil anyagok pl.: harisnya vagy nem használt csipkeruha

karacsonyfadisz_felujitas08.jpg

Elkészítésük:

#1 - Nem kell különösebb kézügyesség hozzá, mert a harisnyából le kell vágni egy nagyobb darabot. A gömbökből el kell távolítani az eredeti akasztót. A harisnyába bele kell húzni a gömböt és minél kisebb dudorral megkötni felül:

karacsonyfadisz_felujitas09.jpg

#2 - Ki kell nyomni a nagyméretű gömbakasztó belsejét ragasztóval és a textilre a lehető legjobban rányomni. Megvárni, amíg megköt és már készen is vagyunk:

karacsonyfadisz_felujitas03.jpg

A díszfelújítási projektet azonban még nem zártam le, mert nagy festésben is vagyok menet közben. Hamarosan azt is láthatjátok majd a blogon! :)

Ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni a következő lakberendezési inspirációról, kreatív alkotásról vagy gasztronómiai utazásról, akkor kövess minket a Saját Otthon Projekt Facebook oldalán is, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz. 

Érdemes minket Instagram-on is követni, mert itt rengeteg olyan képet osztunk meg a bloggal kapcsolatosan, amelyek egy-egy bejegyzésbe már nem férnének bele.   

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatotthonprojekt.blog.hu/api/trackback/id/tr8715306660

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása