Saját Otthon Projekt

Horpadt műanyag díszekből cuki figurás is készülhet

Horpadt műanyag díszekből cuki figurás is készülhet

2020. 12. 06. Diamia8

Már jó régen megálmodtam, hogy idén legyen több piros a karácsonyi dekorációban. Azonban azzal csak a nyáron szembesültem, hogy ez plusz kiadásokkal fog járni. Hiszen azelőtt el sem tudtam volna képzelni, hogy nálunk a piros szín fontos szerepet tölt majd be.

Egészen ez tavaly karácsonyig így is volt. Amikor azonban kaptam pár piros-fehér díszt, akkor teljesen beleszerettem. 

Így nyáron gyorsan rendeltem Kínából piros-fehér díszeket, de őszintén szólva megbántam. Egyrészt nem szeretem a műanyag díszeket, másrészt pedig némelyik megsérült a szállításban. Kettő például benyomódott állapotban érkezett.

Szomorúan nézegettem, amikor beugrott az öltet, hogy a horpadás maga szuper szem lehetne. Innen pedig már adta magát, hogy a két horpadással rendelkezőből cuki állatkákat fogok varázsolni. Viszont az egy horpadásos picit több gondolkodást igényelt, de végül cuki űrlény született belőle. A kislányomnak végül ő lett a kedvence. 

20201201_105547_1.jpg

20201201_105535_1.jpg

Hozzávalók:

  • fehér színű üvegfesték
  • filc pompom
  • ragasztópisztoly
  • alkoholos filc
  • műanyag díszek (nem feltétlenül kell horpadt, de esetemben ki is jelölte a szemek helyét)

Elkészítése:

#1 - A fehér festékkel két rétegben fessük meg a szemet, orrot és szájat. A képen még csak egy réteg festék van és látszik, hogy mindenképpen két réteget kell felvinni, hogy jól fedjen:

20201128_173916.jpg

#2 - Száradás után alkoholos filccel fessük meg a szemeket, az orrot vagy a nyelvet.

#3 - Utána pedig ragasztópisztoly segítségével jöhetnek a fülek. Magas sem számítottam rá, hogy milyen aranyos lett a végeredmény!

20201201_105509_1.jpg

20201201_105533_1.jpg

20201201_105543_1.jpg

Ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni a következő lakberendezési inspirációról, kreatív alkotásról vagy gasztronómiai utazásról, akkor kövess minket a Saját Otthon Projekt Facebook oldalán is, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz.

Érdemes minket Instagram-on is követni, mert itt rengeteg olyan képet osztunk meg a bloggal kapcsolatosan, amelyek egy-egy bejegyzésbe már nem férnének bele.  

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatotthonprojekt.blog.hu/api/trackback/id/tr7816319884

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása