Előszobai helyzetjelentés

Előszobai helyzetjelentés

Diamia8 0

Az utóbbi időben lényegi változások nem történtek otthonunkban, mert most már szinte minden a helyére került. Egyébként otthonunkban éppen az előszoba az, ahol a legnagyobb kompromisszumot kötöttük annak idején. Hiszen hiába nagy az alapterülete, ha túlságosan keskeny. Ha pedig többen tartózkodunk…

Egy minimalista szemléletű blogger budapesti otthona

Egy minimalista szemléletű blogger budapesti otthona

Diamia8 0

Ha az elkövetkező évek meghatározó irányzatait kellene megjövendölnöm, akkor legelsőnek a minimalizmust és az ezzel járó életmódot jelölném meg. Hiszen egyre többen ismerik fel a fogyasztói társadalom árnyoldalait és fogyasztói magatartásuk megváltoztatásával igyekeznek csökkenteni ökológiai…

Karácsony utáni dekoráció a nappalinkban

Karácsony utáni dekoráció a nappalinkban

Diamia8 0

Minden évben amennyire várom a karácsonyt, annyira vágyom utána a letisztultságra. Hiszen a karácsony a varázslatról szól, amihez hozzátartozik a csillogás és az olykor eltúlzott dekoráció is.  Január elején el is kezdem óvatosan eltüntetni a dekorációt és akkor fejezem be, amikor a karácsonyfának…

Két és fél év után a vendégszoba is otthonossá válik

Két és fél év után a vendégszoba is otthonossá válik

Diamia8 0

A házunk 3 normál méretű szobából, plusz az amerikai konyhás nappaliból áll. A kisebb méretű szobákat (15-16 m2) gyerekszobaként és hálószobaként használjuk, a legnagyobbat (kb. 22 m2) pedig kineveztük vendégszobának. Ez a besorolás azonban nem fedné tökéletesen a szoba valódi funkcióját, mert…

Ha nincs megfelelő posztered, akkor fess gyorsan egyet!

Ha nincs megfelelő posztered, akkor fess gyorsan egyet!

Diamia8 0

Múlt hétvégén nálunk is eljött az ideje a karácsonyfa leszedésének és ilyenkor szinte minden ünnepi dekorációt elpakolok. A sok csillogás után szinte vágyom a csupaszságra, amely igazi felüdülés a lelkemnek. A téli témájú képek maradtak, így egyedül a karácsonyi feliratosat kellett lecserélnem.…

Rattan betétes tálca képkeretből

Rattan betétes tálca képkeretből

Diamia8 0

Már pár hónapja eldöntöttem, hogy az egyik képkeretet átalakítom tálcává. Azonban mindig jöttek újabb és újabb karácsonyi ötleteim, amik végül az ünnep szezonalitása okán elsőbbséget élveztek. Karácsony után azonban kezembe került a képkeret és hirtelen ötlettől vezérelve neki is álltam a tálcának.…

21 ingyenesen letölthető 2021-es naptár a szuper évkezdéshez

21 ingyenesen letölthető 2021-es naptár a szuper évkezdéshez

és hogy végre magunk mögött hagyhatjuk a borzalmas 2020-at!

Diamia8 0

Bátran ki merem jelenteni, hogy ennyien még biztosan nem vártuk egyik év lezárását sem, mint a 2020-as évét! Titkon mindenki abban bízik, hogy a 21-es majd jobb lesz. A prímszámok csak nem hagynak minket cserben? A várakozást pedig kezdhetjük rögtön ingyenesen letölthető, szuper naptárakkal és ne…

Sinsay már lakberendezési kollekcióval is rendelkezik

Sinsay már lakberendezési kollekcióval is rendelkezik

Diamia8 0

Körülbelül másfél hónappal ezelőtt, teljesen véletlenül fedeztem fel, hogy a Sinsay márkának már elérhető a lakberendezési vonala. Természetesen lehet, hogy ez csak nekem újdonság! Mindazonáltal rögtön végig böngésztem a kínálatot az biztonság kedvéért. Őszintén szólva nem szoktam ruházati…

Hogyan tároljuk a karácsonyfadíszeket?

Hogyan tároljuk a karácsonyfadíszeket?

Diamia8 0

A karácsonyfadíszek tárolása az egyik olyan pont, amely a legtöbb háztartásban gondot okoz. Hiszen az ünnep szezonális jellege miatt az év nagy részében csak tárolnunk kell a karácsonyfa ékeit. Maga tárolás pedig helyigényes, de ha üvegdíszeink vannak, akkor még a biztonság is fontos szempont. Évek…

süti beállítások módosítása
Mobil | Teljes