A házunk 3 normál méretű szobából, plusz az amerikai konyhás nappaliból áll. A kisebb méretű szobákat (15-16 m2) gyerekszobaként és hálószobaként használjuk, a legnagyobbat (kb. 22 m2) pedig kineveztük vendégszobának.

Ez a besorolás azonban nem fedné tökéletesen a szoba valódi funkcióját, mert sajnos a pandémiás időszak beköszönte óta pont erre használjuk a legkevesebbet. Családunkban egyébként a TV-szoba megnevezés lett a legelfogadottabb, mert annak idején tudatosan ide került a televízió. Ugyanis úgy gondoltam, hogy a nappaliban túl kevés a falfelület és így a TV teljesen uralná a teret. 

Ezt a döntésemet azóta sem bántam meg! Roppant módon tudom élvezni, hogy amíg a kislányom nézi a neki szánt - sokszor meglehetősen idegesítő - műsorokat, én addig nyugodtan tudok zenét hallgatni a konyha-nappali részlegben. A személyek természetesen szabadon behelyettesíthetőek vagy akár összevonhatóak hármunkat tekintve, ez csak egy szemléletes példa volt az előnyére... A lényeg, hogy van egy zárható, megfelelő méretű, külön szobája a mozizásnak. :)

A szoba egyébként még könyvtárszobaként, dolgozószobaként és kreatív alapanyagok tárolószobájaként is funkcionál. Szerencsére mérete pont ideális ennyi funkció tökéletes kiszolgálására. 

Mindezek ellenére nem tudtam igazán szeretni, mert valami hiányzott. A nappali oldalán lévő hatalmas fal üressége folyton nyomasztott. Régóta szerettem volna ide galériafalat, de mindig elmaradt a képek felfúrása. Most már tudom, hogy legbelül azért nem sürgettem, mert túlságosan végleges vagy kötött megoldásnak tűnt.

Mígnem novemberben hirtelen eszembe jutott, hogy ide is olyasmi képtartók kellenek, mint a nappaliban lévők. Viszont ide inkább valamilyen fa kellene, mert az mutatna a bútorokkal. Kapóra jött, hogy az IKEA kijött egy bambusz változattal, így nem haboztam a rendeléssel. 

A felrakásra pedig a két ünnep között kerítettünk sort és még aznap megkapta a jól megérdemelt posztereit a fal. Most már nem érzem a nyomasztó ürességet, ha oda nézek. Érdekes, de azóta valóban sokkal jobban szeretek a TV-szobában tartózkodni és sokszor már innen is dolgozom, ha home office-ban vagyok. (Előtte erre nem volt példa.)

Karácsony előtt a retró dohányzóasztal is átalakult. Eredetileg fehérre akartam festeni a borzasztóan fényes lapját, de a férjem kitalálta, hogy lecsiszolja róla azt az undok lakkréteget. Régóta mondogatta azt is, hogy túl magas a mai kor igényeinek ez a dohányzóasztal és vágjunk le a lábából.

Ezt emésztgetnem kellett, de igazat adtam neki és végül megrövidítette a 70-es évekbeli barátunk lábát 5 cm-vel. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy úgy hatott rá, mint a botox a korosodó színészekre. A fényesség eltüntetésével pedig máris jobban passzol a szobába:

A következő projekt pedig a barátnőmtől kapott kagylófotel kárpitozása lesz, ha végre találok kárpitost. Eddig ugyanis kettőtől kértem ajánlatot, de semelyiktől sem kaptam. Ez pedig már nem az a kategória, amit bevállalnék magam... Addig pedig pokróccal terítettük le, de így is használatban van, mert szerintem az egyik legkényelmesebb fotel. Zokni is előszeretettel alszik benne.

A dolgozósarok már jó ideje nem változott és csak az időnként elhalálozott növények kerülnek eltávolításra a polcról. Mostanában ugyanis elérkezett a tömeges kihalás időszaka, amely teljes elkeseredésbe kerget és már majdnem elérte, hogy megvettem életem első műnövényét. :D

A TV-szoba tehát végre otthonos lett és most már nem tervezek semmi nagyobb változtatást benne. Ideje élvezni! ;-)

Ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni a következő lakberendezési inspirációról, kreatív alkotásról vagy gasztronómiai utazásról, akkor kövess minket a Saját Otthon Projekt Facebook oldalán is, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz.

Érdemes minket Instagram-on is követni, mert itt rengeteg olyan képet osztunk meg a bloggal kapcsolatosan, amelyek egy-egy bejegyzésbe már nem férnének bele.