Saját Otthon Projekt

A Tiger Store-ban jártunk

A Tiger Store-ban jártunk

2015. 11. 20. Diamia8

Október végén nyitott meg a magyarországi első Tiger Store a Váci utcában. Természetesen a hír rögtön felkeltette az érdeklődésemet, mert minden dán dizájnnal kapcsolatos újdonságot látnom kell. 

Rögtön meg is beszéltük Judittal /Scandinavian Point/, hogy elmegyünk együtt, de az utóbbi hetek sűrű programjai miatt erre csak múlt pénteken tudtunk sort keríteni. Igazi csajos program volt, mert a Hédike is velünk tartott és a sok érdekesség miatt nagyon élvezte a kiruccanást.

20151113_161840_Fotor

Előzetesen megpróbáltam behatárolni az internet segítségével, hogy mire is számítsak, de a termékekről csak az angliai oldalon találtam képeket. Éppen ezért nagyon meglepődtem, hogy milyen széles termékpalettával dolgoznak. Van itt minden a lakberendezésen kívül is: cukorkák, fűszerek, csomagolópapírok, játékok, konyhai kütyük és vicces tárgyak minden mennyiségben. Itt szinte mindenkinek meg lehet vásárolni a karácsonyra szánt ajándékokat.

20151113_162012_Fotor

20151113_163014_Fotor

20151113_170019_Fotor

A legfontosabb kiemelni a bolttal kapcsolatban, hogy tényleg elérhető áron lehet benne mindent megvásárolni. Ha pedig azt is figyelembe vesszük, hogy az áruk nagy részét dán tervezőcsapat tervezi meg, akkor ez tényleg nagy szó.

20151113_170616_Fotor 

Bútorgombokból kiraktuk a monogramjainkat: 

20151113_170236_Fotor

Még óriás gumikacsa is van:

20151113_170958_Fotor

Most mi nem vásároltunk túl sok mindent, csak egy óriás fekete csipeszt, a Hédinek egy varázspálcát és egy 3 perces homokórát a helyes fogmosáshoz, de biztosan vissza fogunk még térni! :)

Még több képet és még több terméket tudtok megnézegetni a lenti galériában:

[gallery ids="4836949,4836950,4836951,4836952,4836953,4836954,4836955,4836956,4836957,4836958,4836959,4836960,4836961,4836962,4836963,4836964,4836965,4836966,4836967,4836968,4836969,4836970,4836971,4836972,4836973,4836974,4836975,4836976,4836977,4836978,4836979,4836980"]

 Az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy körülbelül 100 képet készítettünk, de "csak" 32-t válogattam be a galériába. Ha még nem vagytok túl a karácsonyi bevásárláson, akkor ide tényleg kukkantsatok be! ;-)

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatotthonprojekt.blog.hu/api/trackback/id/tr9512573443

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása