Saját Otthon Projekt

Képek nélkül lehet élni, csak felesleges

Képek nélkül lehet élni, csak felesleges

2017. 02. 24. Diamia8

Szeretem a képeket és gyakran változtatok is az itthon kiállított darabokon. Ami azonban a falra kerül, azok általában hosszú időszakra ott is maradnak.  A nappaliban található galéria például már 4 éves lesz és nem tudom megunni. :)

Régóta szerettem volna a hálószobába az ággyal szemközti falra is valami képet vagy esetleg többet, de soha nem volt meg az igazi vagy hiányzott belőlem az elhatározás. Érdekes módon vannak olyan dolgok, amelyekre rögtön ugrok és nem habozok és vannak olyanok is, amelyek éveket is elhúzódnak. Nem tudom az okát, de így visszatekintve vicces arra gondolni, hogy voltam képes döntés hiányában majdnem 2 évig egy sima égőt nézni az étkezőasztal felett???? :)

Most azonban megszállt engem valami, nevezetesen akkor, amikor a Dizájn Poszter elkezdett minket követni Instagram-on és végignéztem, hogy mivel is foglalkoznak. Örömmel konstatáltam, hogy pont olyan posztereket árulnak, amilyeneket én is keresek és innentől kezdve lelkes követői lettem mindenhol. 

Közben persze fejben tervezgettem, de nem volt könnyű a választás. A nappaliba 3 kisméretű posztert, a hálószobába 2 nagyot, a gyerekszobába 1 kicsit és az étkezőbe is 1 kicsit választottam. Mindegyik nagyon szuperül mutat és nem tucatáru. Már csak a legkisebb képkeretekbe kellene valamilyen megoldás, mert még mindig az eredetileg benne található mintaképek vannak bennük. Most azonban biztosan nem várok 2 évet!!!! ;-)

A kész képekről egyébként rengeteg fotót készítettem, hogy vissza tudjam adni a hangulatot, de egy komoly nehézséggel kellett szembenéznem. Nevezetesen, hogy nem vagyok fotós és a 2 oldalon elhelyezkedő ablakok tükröződésével nem igazán tudtam megbirkózni. Végül besötétítettem az egyik oldalon, de így meg a képek lettek sötétebbek. 

Mindenesetre most igazán elégedett vagyok. Kedvencem, hogy az ágyból rögtön tudom nézni a képeket a hálószobában, de azokat is gyakran nézegetem mosolyogva, amelyek a nappaliba kerültek. Nektek melyik lett a kedvenc?

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatotthonprojekt.blog.hu/api/trackback/id/tr9812574261

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása