Saját Otthon Projekt

Minikert workshopon jártunk

Minikert workshopon jártunk

2017. 05. 22. Diamia8

A hétvégén egy szuper barátnős programon vettünk részt közösen Verával, ahol mindketten megcsillogtathattuk kreatív énünket. Hiszen a FeMini Box és a Cement.project közös szervezésű workshopján kaktuszos minikertet készítettünk.

A hangulathoz már a helyszín is hozzájárult, mert a belvárosban található Liebling nevű szórakozóhely tetőteraszát vettük birtokba egy pár órára. 

Lelkesen festegettük a betonkaspókat és azt hiszem nem hazudtoltam meg magam, mert az enyém a végül tiszta fekete lett. Pedig kétszer is megpróbálkoztam mintával, de valahogy nem éreztem az enyémnek. Így viszont már teljesen én vagyok és imádom!

Végig csacsogtunk és nevettünk, mert szuper kis csapat gyűlt össze. Egy percig sem éreztem a hangulatot laposnak! 

Végre Vera is megmutathatta kreatív énjét és most itt nem a konyhára gondolok. Olyan cuki, amikor koncentrál! :D 

Na jó, rólam is készült kép, amikor roppant mód koncentrálok:

Ha nem szokványos barátnős programot kerestek, akkor kár lenne kihagyni egy ilyen workshopot! A közös élmény és alkotás ugyanis megfizethetetlen.

Nekünk meg is alapozta a hangulatot az esti bulihoz. Szerintem nem ez volt az utolsó ilyen jellegű program, amire elmentünk. Ugye Vera? ;-)

Ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni a következő lakberendezési inspirációról, kreatív alkotásról vagy gasztronómiai utazásról, akkor kövess minket a Saját Otthon Projekt Facebook oldalán is, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz.

Érdemes minket Istagramon is követni, mert itt rengeteg olyan képet osztunk meg a bloggal kapcsolatosan, amelyek egy-egy bejegyzésbe már nem férnének bele.

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatotthonprojekt.blog.hu/api/trackback/id/tr6612574395

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása