Saját Otthon Projekt

Nyári hangulatú, halacskás dekoráció pirográffal

Nyári hangulatú, halacskás dekoráció pirográffal

2018. 04. 24. Diamia8

Abszolút követem az időjárást és húsvét után rögtön nyárra váltok. Így nem kell bajlódni az átmeneti időszakkal csakúgy, mint az átmeneti kabátokkal. Lassan már tényleg nincsen létjogosultságuk nekik sem. :)

Tehát ebből kifolyólag úgy döntöttem, hogy inkább rögtön a nyárra gyúrok és ezen járt az agyam dekorügyileg már egy ideje. Valahogy azonban nem jött az ihlet és már mindent untam az itthoni készletből.

Valamelyik hétvégén azonban nagyon kerestem valamit és egy zacskóban felfedeztem azt a 3 fából készült halacskát, amit még tavaly nyárra szereztem be, de jól megfeledkeztem róluk. Viszont most már nem úszhatták meg és rögtön megszületett a döntés: pirográffal dobom fel őket! A hirtelen bevillanást pedig a szokásos módon tett is követte, így követtem végül el ezt a három cuki halacskát... ;-)

halacskak.jpg

halacskak2.jpg

halacskak1.jpg

halacskak4.jpg

Hozzávalók:

  • fa halak
  • pirográf
  • ceruza
  • radír

halacskak5.jpg

Elkészítése:

1. Gondolatban tervezzük meg a halak mintáját. Ha máshogy nem megy, akkor nézegessünk pirográfos inspirációkat, mert akkor nem fogunk mellélőni. Én azonban fejben raktam össze és menet közben változtattam is, hogy a halak különbözőek legyenek.

2. Rajzoljuk fel egy ceruzával a mintát. Ha nem tetszik, akkor itt még lehet javítani.

halacskak6.jpg

3. Ezután következik a pirográf, ami még mindig meglepően forró. Tehát csak óvatosan! 

halacskak7.jpg

4. Végezetül pedig radírozzuk le a ceruzát a fáról és kész is vagyunk:

halacskak3.jpg

Az első pirográfos élményemről készült bejegyzést pedig itt találjátok: Pirománia, avagy hogyan játssz  tűzzel legálisan!

Ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni a következő lakberendezési inspirációról, kreatív alkotásról vagy gasztronómiai utazásról, akkor kövess minket a Saját Otthon Projekt Facebook oldalán is, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz.

Érdemes minket Instagram-on is követni, mert itt rengeteg olyan képet osztunk meg a bloggal kapcsolatosan, amelyek egy-egy bejegyzésbe már nem férnének bele.

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatotthonprojekt.blog.hu/api/trackback/id/tr413842112

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása