Saját Otthon Projekt

Új élet egy svédországi albérletben

Új élet egy svédországi albérletben

2019. 08. 12. Diamia8

Elköltözni másik országba mindig érdekes és izgalmas lehet az itthon maradt honfitársaknak. Ez különösen igaz akkor, ha valaki északra veszi az irányt és meg sem áll Svédországig.

Krisztina és családja 2018-ban költözött ki, mert a férjével fiatal koruk óta vonzódtak Skandináviához, de még sokáig nem tudták eldönteni, hogy melyik északi ország legyen a cél. Aztán a lehetőségeik jelentős mértékben befolyásolták döntésüket és ezért lett végül Svédország.

img_2166.jpg

Magyarországon eladták a szépen felújított lakásukat szinte minden ingóságukkal és egy utánfutónyi cuccal három nap alatt kiérkeztek Svédországba.

Rögtön szívükbe lopta az ország magát a környezet szeretete miatt és azért, ahogy próbálnak is vigyázni rá az eljövendő utókorra is gondolván. Ezen kívül szeretik, hogy minden faluban megtalálható "loppist", amiben az ember igazi kincsekre talál.

20190711_185222.jpg

A legnehezebb megszokniuk a közlekedést volt, mert egy autómentes szigeten élnek. Nem tudják a házukat autóval megközelíteni egy nagyobb bevásárlásnál sem. Mindent a hajóhoz és a komphoz kell igazítani, hogy  eljuthassanak a szárazföldre.

Egyébként a tavalyi kiérkezésük óta laknak ugyanabban az albérletben. A ház tulajdonosai pedig a telek másik részében élnek. A ház 69 nm nagyságú, de tágasnak tűnik, mert a konyha-étkező-nappali egybenyitott. Ráadásul a WC külön van, a fürdőszobában pedig van egy zuhanyzó, egy mosógép és a szárítógép.

20190605_120127.jpg

20190605_120213.jpg

A két kis szoba egybenyílik, ami számukra nem a legjobb elrendezés, de most még megfelel. Az egész fából épült anno, eredetileg nyaralónak. Később kibővítették, valamint az is érdekessége, hogy sziklára épített, tehát a ház alá benézve sziklákat látni és csak a ház kiegyenlítése céljából tettek betonelemeket alá.

A konyhabútor adott volt, de igazából elég jó a svédek és egyben a főbérlőik ízlése és éppen ezért sok mindenen nem változtattak. Ha Krisztinának több ideje lenne, akkor nagyobb fókuszt helyezett volna a bútorok összhangjára. Éppen ezért a jövőbeli saját otthonukat már szeretné majd megtervezni, hogy minden jól nézzen ki és hangulatos családi otthonná váljon. Itt fontos volt a beköltözéskor az, hogy semmilyen bútoruk nem volt, így próbáltak ár-érték-stílus arányában a legjobbat összehozni. Egyébként bármit variálhatnánk a ház belsején, ez nem lenne probléma.

20190604_105613.jpg

20190604_105720.jpg

20190604_105739.jpg

20190604_105446.jpg

Érdekesen változott az évek alatt a stílusuk. Saját bevallása szerint fiatalon bohóbbak voltak. Például az első lakásuknál minden helyiség más színű volt. Utólag, ha nézegetnek róla képeket, akkor mindig jókat nevetnek, hogy mennyire ízlésficamosak voltak. Később, amikor elkezdtek érdeklődni az északi országok iránt, akkor már elkezdett hatni rájuk a skandináv lakberendezés és az életstílus.

A házban a nappalit imádja a legjobban és a kanapé a kedvenc helye a házban. Ha leülnek a kanapéra, akkor oldalra nézve rögtön a természet és az erdő látszik. Előre nézve pedig a tenger. Télen pedig a kanapé melletti kandallóban ropog a fa a tűz melegében, miközben kinn esik a hó. Egyszerűen hihetetlenül idilli lehet!

20190607_120020.jpg

20190607_120034.jpg

20190607_123844.jpg

20190604_105802.jpg

A Svédotthon blogot 2019 júniusában indította azzal a szándékkal, hogy akiket érdekel a svéd otthoni kultúra, a lakberendezés vagy egyéb érdekességek, azoknak talán hasznos, érdekes és informatív tud majd lenni a blog. Mindezek mellett svéd cikkeket is lefordít és magyarul írja meg, mert talán az is érdekes, hogy a svédek, hogyan látják és valósítanak meg dolgokat az otthonaikban.

20190610_092613.jpg

20190610_092630.jpg

20190610_102155.jpg

20190610_102201.jpg

20190605_073933.jpg

20180928_185306.jpg

20190127_151418.jpg

20190128_145048.jpg

alaprajz_2_1.jpg

20190508_132639.jpg

A tervük a jövőre nézve egy saját otthon vásárlása és enteriőrjének a megtervezése, valamint egy virágos kert létrehozása lesz, olyan virágokból melyek hasznosak a természetnek és számukra is, ezzel növelve a természetes patikájukat.

Ha Krisztina blogját szeretnétek követni, akkor az alábbi oldalakon tudjátok megtenni. Hihetetlenül érdekes dolgokat oszt meg, tehát ne hagyjátok ki! :)

https://www.instagram.com/sved_otthon/

https://svedotthon.blog.hu/

Ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni a következő lakberendezési inspirációról, kreatív alkotásról vagy gasztronómiai utazásról, akkor kövess minket a Saját Otthon Projekt Facebook oldalán is, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz.

Érdemes minket Istagramon is követni, mert itt rengeteg olyan képet osztunk meg a bloggal kapcsolatosan, amelyek egy-egy bejegyzésbe már nem férnének bele.  

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatotthonprojekt.blog.hu/api/trackback/id/tr2314997308

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nincs1itt 2019.08.13. 15:38:50

Egyszerűen sikoltozni tudnék attól, hogy manapság már nem lehet úgy elolvasni egy cikket, hogy ne hemzsegne helyesírási, nyelvtani, és mondatszerkezeti hibáktól. A negyedénél el is ment a kedvem attól, hogy tovább olvassam.

crln 2019.08.13. 18:59:21

Ne olvasd. Ennyi.

Budapest a kutyaszar városa 2019.08.15. 21:21:38

Lakberendezési elemzések helyett szívesebben olvastam volna a beilleszkedésükről, munkájukról, tapasztalataikról és egyáltalán, a svéd életről.

Diamia8 2019.08.15. 21:22:58

@Budapest a kutyaszar városa: értem, de ez egy lakberendezéssel foglalkozó blog...
süti beállítások módosítása