Saját Otthon Projekt

Modern lányszobák

Modern lányszobák

2019. 10. 13. Diamia8

Mindig is idegenkedtem a csupa rózsaszín és habos-babos lányszobáktól és az olyan igazán babás bútoroktól, amelyeket a legtöbb drága bababoltokban árulnak horror összegért és maximum három évig tudja a gyerkőc használni, mert utána már teljesen más dolgokért fog rajongani.

Régóta vallom azt is, hogy a babaágyon kívül nem nagyon van különleges bútorra szükségünk. Minden más már beszerezhető pár évre előre gondolva. Hiszem, hogy ha nem vesszük meg a rózsaszín vagy egyéb színben pompázó bútorokat, hanem inkább ragaszkodunk a fehérhez és a letisztult formákhoz, akkor 7-8 évesen sem fogja kislányunk cikinek érezni a szobája berendezését. Magunkat és pénztárcánkat pedig megkíméljük egy igen jelentős plusz kiadástól.

A rózsaszín falakért sem voltam sosem oda, de ebben engedtem annak idején a Hédinek. Hiszen ez még mindig könnyen megváltoztatható és titkon bíztam benne, hogy úgyis el fogunk költözni. Azonban a kiskamasz korba lépve már nem engedtem ezt a színt, mert mindjárt elérkezik az az idő, amikor is borzasztóan ciki lesz. Szerencsére a flamingós tapéta egyből feledtette is ez a vágyát és én pedig biztos lehetek benne, hogy ez egy kamaszlánynak is tetszeni fog.

Ha ragaszkodunk a színes falakhoz, akkor válasszunk még púderesebb árnyalatú rózsaszínt vagy a mentazöld különféle változatait, de a félig festett fallal sem tudunk tévedni:

6c3f5a609aa086c081df8b69242a3aa8.jpg

21dd0f1ef3b6fe3f2f31c4cf2c5cde53.jpg

d32f3f347e1e5f7723f41c210c2e61a0.jpg

c8be715b67635f1886b947e7dff40bbd.jpg

Szeretem azokat a szobákat is, ahol egy régi szekrény kap új esélyt:

b2f45b0637c8b7f7270fe27412b7ed20.jpg

b5bb887ac641af7fc18e41ce0546bda4.jpg

772ca9de5045c6b616e51163644de373.jpg

1fe3cf6f163165cdd11053097d3cec65.jpg

A bohém stílus is megjelent a gyerekszobákban. Ha nem visszük túlzásba, akkor nagyon jól tudnak mutatni és még a lányok is szeretni fogják. Egyébként is használjunk bátran természetes anyagokat, mert barátságosabbá teszik otthonunk!

0002b19b282a20bd26b95e2998467d7b.jpg

c1ec69ba87fc04a936d910ace1fc8f32.jpg

59cc10240ba3661d01ba7b780e5a0aec.jpg

 

A bejegyzés elején említettem, hogy tinikorban biztosan jelezni fogja leányunk, hogy ő már nagylányosabb szobára vágyik. Ha annak idején előre gondolkodtunk, akkor a kislányos dolgok eltűntetése, esetleg egy tisztasági festés és pár "menő" cucc beszerzése után már láthatjuk is a boldog kamaszlányunk arcát. Mindezt úgy, hogy a családi kassza sem ürült ki. ;-) 

03262aabe265ed963bf4102940677057.jpg

a26d96ecdfdc3a7be0a79fa9b470d67e.jpg

2d64dfc1952eb396095655a8ca56d7e8_1.jpg

315260d2323528a3deab4b38db4f86d8.jpg

390a3ebbc1b97c0879c740a8fa4c7831.jpg89420da1de5ff0782f74b21f67ff6444.jpg

Most belegondolva a kislányom hamarosan pont ebbe a korba fog lépni... Hihetetlenül gyorsan elmegy az idő! Élvezzétek ki minden percét és gyártsatok sok-sok szép emléket! 

A képek forrásait rájuk kattintva találjátok.

Ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni a következő lakberendezési inspirációról, kreatív alkotásról vagy gasztronómiai utazásról, akkor kövess minket a Saját Otthon Projekt Facebook oldalán is, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz.

Érdemes minket Instagram-on is követni, mert itt rengeteg olyan képet osztunk meg a bloggal kapcsolatosan, amelyek egy-egy bejegyzésbe már nem férnének bele.  

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatotthonprojekt.blog.hu/api/trackback/id/tr5514805320

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ninnaa 2019.10.13. 22:31:41

A bohém stílus nekem nagyon bejön, még most is :3 Meg a nagyobb lánykás szobák. Letisztultak és egyszerűek, de annál nagyszerűbbek! :)
süti beállítások módosítása