Saját Otthon Projekt

Virágtartó helyett legyen inkább lerakóasztal

Virágtartó helyett legyen inkább lerakóasztal

2021. 05. 19. Diamia8

A két hálószoba közötti fal rejti az egyik kéményt, ahova majd egyszer szeretnénk egy kis méretű kandallót. Amíg azonban rászánjuk magunkat mind lelkileg, mind anyagilag egy óriási felújításra, addig egy óriási kép és szobanövények próbálják meg hangulatossá tenni.

A régi, fémvázas virágtartóval azonban már ezer éve nem voltam kibékülve. Túlságosan ridegnek találtam az összhatást, de hiába keresgéltem a legjobb megoldást már legalább egy éve. Úgy két hónapja azonban megláttam egy dió színű, fából készült változatot, amely méretre tökéletesen passzol ide. Ráadásul a fémrácsos könyvtárolós rész még külön izgalmassá is teszi a tárolást rajta.

Akkor még nem rendeltem meg, de május elején elfogott a félelem, hogy el fog fogyni és a későbbiekben majd nem lesz lehetőségem megvásárolni. Márpedig ez tökéletes lenne, mert színben is illik a fotelekhez és a dohányzóasztalhoz. Nem haboztam tovább a rendeléssel és múlt héten meg is érkezett a szépségem. Rögtön össze is szereltem és beállítottam a helyére.

Ezután jöhettek a növények és a könyvek, majd találtam egy tökéletesen illeszkedő tálcát, amire pedig egy kis dekoráció került:

20210515_132251.jpg

20210515_132313.jpg

20210515_132330.jpg

20210515_132302.jpg

Egyébként a nappali további részében nem történt változás, mert annyi a munkám, hogy legtöbbször még a rendezgetéshez sincs kedvem és erőm. Ez pedig tényleg jelzi a leterheltségem, mert a pakolás, rendezgetés és alkotás szokott kikapcsolni...

20210515_132401.jpg

A virágtartót hosszas gondolkodás után áthelyeztem a vendégszobába a TV mellé. Legalább így nem a földön van a kép és ezáltal nem olyan üres a hangulata annak az oldalnak sem:

20210515_132418.jpg

20210515_132541.jpg

A szemfülesek pedig felfedezhetik, hogy a mályva színű perzsa tisztítás után beköltözött a vendégszobába a kistestvérével együtt, aminek a szegélyét végre megcsináltattuk. Annyira jól érzik itt magukat, hogy családilag megszavaztuk nekik a hosszútávú lakhatást. 

20210515_132640.jpg

20210515_132621.jpg

Ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni a következő lakberendezési inspirációról, kreatív alkotásról vagy gasztronómiai utazásról, akkor kövess minket a Saját Otthon Projekt Facebook oldalán is, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz.

Érdemes minket Instagram-on is követni, mert itt rengeteg olyan képet osztunk meg a bloggal kapcsolatosan, amelyek egy-egy bejegyzésbe már nem férnének bele. 

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatotthonprojekt.blog.hu/api/trackback/id/tr4916561762

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása