Saját Otthon Projekt

31 menő húsvéti tojás ötlet

31 menő húsvéti tojás ötlet

2017. 03. 27. Diamia8

Minden évben már hagyományosan készülnek nálam húsvétra tojások, azonban ezek soha sem hagyományosak. Mindig valamilyen újdonságra vágyom és olyanra, amely nem köszön vissza mindenhonnan.

Idén sem hazudtoltam meg magam és ugyanezt a szellemiséget vittem tovább. Nem is kell sokat várnotok rá, mert a héten meg is mutatom az egyik változatot, aztán rákövetkező héten pedig a másikat. Addig pedig még tovább csigázlak Benneteket, mert mindkettő igazán cuki lett! ;-)

Ha azonban Ti nem vagytok ilyen korai tyúkok, akkor érdemes lesz ma velem tartani, mert megmutatom azokat a tojásokat, amelyek szerintem menők és fontos kitétel még, hogy könnyen megvalósíthatóak akár egy délután alatt is. Ha ebből nem tudtok választani, akkor nem is akartok tojást festeni vagy a hagyományos változatokat szeretitek. :-)

Kezdjük is legegyszerűbb fekete filces változatokkal, amelyek igazán minimalisták. Ki-ki ügyessége és kedve szerint rajzolhat rá akár csak pici vonalakat, de természetesen az ügyesebbek próbálkozhatnak bonyolultabb mintákkal vagy betűkkel is. Akár a kedvenc tavaszi idézetünket is ráírhatjuk a tojásokra. Hát nem mókás?


Készítsetek szuper játékokat papírdobozból! Kattints a cikkért!

Az sem probléma, ha picit remeg a kezünk vagy nem tudunk egyenes vonalakat húzni. Ettől lesz igazán egyedi a végeredmény:

Egyik igazán nagy kedvencem a skandináv rejtvényekhez hasonló, amibe bátran írjuk magyarul a húsvét, tavasz, tojás vagy nyúl szavakat:

Ha nem bízunk magunkban, akkor a tetoválások is jó szolgálatot tehetnek a dekorálásnál. A bőrön úgyis már csak a gyerekeknél divat, de tojáson még lehetnek menők. Bányásszuk tehát elő a szekrény mélyén rejtegetett darabokat, amiket anno még Kínából rendeltünk:

Maradjunk még picit a fekete-fehér bűvkörében és fessük táblafestékkel színtiszta feketére a tojásokat. Erre pedig krétafilccel bátran rajzolhat felnőtt és gyerek is, hiszen bármikor letörölhető. Manapság pedig már vannak színes táblafestékek is, ha nem szeretjük a feketét. 

Ha pedig csillogásra vágyunk, akkor az arany a tuti választás. Lehet csillám, lehet filc, mindegy, csak csillogjon! 

Variálhatjuk a feketét is az arannyal, hiszen nem állnak rosszul egymásnak:

Barna színű tojáson pedig a fehér mutat igazán jól! Igaz sokkal visszafogottabb változat, de legalább nem okozunk vele olyan össznépi felháborodást, mint amelyet feketét esetében borítékolhatunk:

Nem meglepő, de nagy kedvenceim az erősen infantilis kategóriába tartozó vicces vagy figurás tojások. Mit szólsz egy ananászoshoz, egy felhőshöz vagy fagylaltokhoz?

Ezek cuki állatok fogadjunk, hogy neked is belopták magukat a szívedbe!

Az idei trendeket meglovagolva pedig jó ötletnek tűnik igazi növényeket dekupázsozni a tojásokra. Igazán különleges a végeredmény:

Ha nem tudunk mezőkön portyázni zöldért, akkor a szalvétákon található minták lehetnek segítségünkre. Ez a leveles tényleg übertrendi:

A Greenery tojás pedig a csalán segítségével valósítható meg és ez ráadásul tuti természetes is:

Habár én már 3 éve készítettem a betontojásaimat, még most is menő ez az alapanyag:

Félig festve sem láttam még tojásokat, de igazán bejönnek. Így legalább nem kenjük össze a kezünket:

Végül bejönnek még a picit márványos hatásúak is:

Szerintem tényleg igazán körbejártam a témát és remélem, hogy segítettem pár ötlettel, hogy ne csak piros legyen a tojás. Neked melyik a kedvenced?

A képek forrásait rájuk kattintva találjátok. 

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatotthonprojekt.blog.hu/api/trackback/id/tr8212574293

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása