Saját Otthon Projekt

A felkelő nap országa, konyhai szemmel

A felkelő nap országa, konyhai szemmel

2018. 04. 28. Schulz Veronika

Az olasz, vagy a francia konyhával szemben sokkal kevésbé ismert a japán konyhaművészet. Keveset tudunk erről a titokzatos világról, azt azonban talán mindenki tudja, hogy az elsődleges szempont számukra az egészség megőrzése.

Alapelvük: "Az vagy, amit megeszel". Étkezéseik során a rizs alapvető ételnek számít, minden étkezés alkalmával helyet kap az étkezőasztalon. Ezen kívül rengeteg zöldséget, halat, tenger gyümölcseit, illetve algát fogyasztanak.

Minden fogáshoz előkerülnek az evőpálcikák, melyeknek használatára az évszázadok alatt különböző íratlan szabályokat alakítottak ki. Például tilos velük mutogatni, az ételt rászúrni és az étkezés befejeztével pedig erre a célra kialakított tartóba kell helyezni. (Ez például nekem újdonság volt)

Mint tudjátok, sokszor töltöm a szabadidőmet konyhai apróságok kutatásával. A minap sem volt ez másképpen, kicsit szörföltem az interneten és hogy, hogy nem, csodás dolgokra leltem! :) Ismeretlen terep volt ez számomra, de első pillanatban beleszerettem a Japán ihlette kiegészítőkbe, apróságokba. Gondoltam, megmutatom Nektek is a kedvenc darabjaimat, hátha Ti is találtok közte olyat, amibe beleszerethettek. :) (Így legalább nem csak az én szívem sajog majd ;) 
c62c2ed6acdcb3eb4b2084c51ec6579c.jpg
362f9cc1b44a350430ec03c7e09c424b.jpg95f6ef06e904fc5b316788460e887993.jpg

lava-plates_030315_01-800x469.jpg

adafae9a21085f2ff6d03645b6b680b1.jpg

f0032481_2175944.jpg

43f0c722adb0fcf723273d2d479beab9.jpg

1_05f9d0aae0551f1986a780a78bd8752746fdd2d5_583x585.jpg

149508a3bf3b5cbfe984cb43ea4587db4979cc25.jpg

o0398060011717195957.jpg

b_730_a8173faf-5f3f-4f4c-b7b6-3a87713aa651.jpg

tumblr_muvnjawuei1ri6x74o1_500.jpgBízom benne, hogy ezek a szépségek nemcsak engem ejtenek rabul, hanem köztetek is lesznek olyanok, akik beleszeretnek, de én már azzal is elégedett leszek, ha nyitottabbak lesztek ez iránt az ismeretlen és titokzatos világ iránt. Van egy olyan érzésem, hogy nem most olvastatok utoljára tőlem ebben a témakörben. :) 

Belőletek milyen érzést váltanak ki? Ti is szépnek látjátok őket, ahogyan én? :) Remélem, hogy igen.
Mindenesetre a képek forrásait szokás szerint rájuk pöttyintve találjátok!

Ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni a következő lakberendezési inspirációról, kreatív alkotásról vagy gasztronómiai utazásról, akkor kövess minket a Saját Otthon Projekt Facebook oldalán is, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz.

Érdemes minket Instagram-on is követni, mert itt rengeteg olyan képet osztunk meg a bloggal kapcsolatosan, amelyek egy-egy bejegyzésbe már nem férnének bele.

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatotthonprojekt.blog.hu/api/trackback/id/tr413877926

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása