Saját Otthon Projekt

Nyárközép-idéző finomság, november derekán

Nyárközép-idéző finomság, november derekán

2018. 11. 18. Schulz Veronika

Az elmúlt két hétben, ez a ma bemutatásra kerülő finomság sokszor szerepelt a gondolataimban a képzeletbeli desszertes tányéromon.

Pihenésben nem túl gazdag 2 hét van a hátam mögött és még csak most kezdődik az ünnepi időszak... Bele sem merek gondolni, mi lesz mondjuk 2 hét múlva. :D

Ma azonban volt egy kis szabadidőm, így délután kipakoltam a szekrényt, hogy megtudjam, miből is kell gazdálkodnom. A fő hozzávalókat múlt héten már megvettem, ma csak a finomhangolás következett.

img-c1c9e400db9fa29d46bb2beae8eade6a-v_fotor.jpgHozzávalók:
Tészta:
20 dkg liszt (2/3 teljes kiőrlésű, 1/3 fehér liszt
20 dkg  zabpehely
10 dkg vaj 
1 tojás

fél tk szódabikarbóna
1/2 evőkanál stevia+eritrit keverék
csipet só
Krém:
1 doboz túró
1/4 evőkanál stevia+eritrit keverék
fél citrom héja+leve
2 tojás
1,5 dl tejszín
+ízlés szerint gyümölcs (fagyasztott is lehet)

Kezdő lépésként habosítsuk fel a vajat az édesítőszerrel. Ha ezzel megvagyunk, mehet bele a tojás, alaposan összedolgozzuk a vajjal. Ezután a száraz hozzávalókat hozzáadjuk és összedolgozzuk. Az a lényeg, hogy egy tömör, de még könnyen kezelhető masszát kell kapnunk.

Ezután a sütőedényt - amit előzőleg kiválasztottunk - befedjük sütőpapírral, vagy kikenhetjük vajjal. A tészta 3/4 részét nyomkodjuk le, hogy illeszkedjen a sütőformához. Melegítsük elő a sütőt 180 fokra légkeveréses fokozaton és süssük 3-4 percig. A megmaradt 1/4 részhez keverjünk még zabpelyhet,  tegyük egy tepsire, oszlassuk el rajta, de ne túl vékonyan.  

Amíg sül a tészta, készítsük el a krémet:
A túrót keverjük el az édesítőszerrel, adjuk hozzá a citrom lereszelt héját és kifacsart levét. A felvert tojásokat, majd a tejszínt öntsük a túróhoz és keverjük szép simára.

Az időközben picit megsütött tésztára kanalazzuk a krémet, óvatosan oszlassuk el rajta. Ha ezzel megvagyunk, a formát toljuk vissza a sütőbe és 20-25 perc alatt süssük készre. A korábban, tepsire kiterített 1/3 rész tésztát külön toljuk be a sütőbe és 180 fokon, alsó-felső sütéssel süssük ropogósra.

Volt itthon egy zacskó erdei gyümölcs keverék, körülbelül az 1/3 részét beleöntöttem egy edénybe és forralni kezdtem. Tulajdonképpen egy gyümölcspürét szerettem volna kapni, ehhez pedig szerencsére találtam itthon nyárról megmaradt pektint, ami kocsonyásítja az ételt. Belekevertem, összeforraltam, a gyümölcsöt kicsit fűszereztem fahéjjal és egy fél kanál édesítőszert kevertem hozzá. 

Miután megsült a tészta, a tetejére kanalaztam a gyümölcspürét és a tepsin megsütött tésztarészt összezúztam és a gyümölcspürére szórtam. 

Az erdei gyümölcsnek köszönhetően kicsit fanyar, frissítő, mindemellett kellemesen, ősziesen pihentető. 
Sokkal bonyolultabb leírni, mint elkészíteni, tehát csak biztatni tudok mindenkit, hogy bátran készítse el, mert egyszerű, de igazán nagyszerű!

Boldog, jó étvágyat hozzá!
img-c1c9e400db9fa29d46bb2beae8eade6a-v_fotor.jpg

Ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni a következő lakberendezési inspirációról, kreatív alkotásról vagy gasztronómiai utazásról, akkor kövess minket a Saját Otthon Projekt Facebook oldalán is, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz.

Érdemes minket Instagram-on is követni, mert itt rengeteg olyan képet osztunk meg a bloggal kapcsolatosan, amelyek egy-egy bejegyzésbe már nem férnének bele.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatotthonprojekt.blog.hu/api/trackback/id/tr5114379564

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása