Saját Otthon Projekt

Megreformált prósza

Megreformált prósza

2019. 01. 28. Schulz Veronika

Korábban már találkozhattatok a mai receptemmel. 2015-ben került fel a blogra az eredeti változata, amit még szegény Nagymamám tanított nekünk: először Anyukámnak, majd nekem.

Időközben kiderült nálam az inzulinrezisztencia, aki rendszeres olvasónk, az pontosan tudja, hogy ez nagy változást hozott az életembe. A cukrot száműztem az étkezéseimből, illetve a sima fehérlisztet felváltotta a teljes kiőrlésű liszt. 

Ezen apropónak köszönhető, hogy ezt a finomságot már évek óta nem ettem, nem készítettem. Az az ötlet, hogy az eredeti receptet megreformáljam, - senki ne kérdezze miért - , eddig elmaradt. 
Hangsúlyozom: EDDIG! 

A hétvégén valamilyen oknál fogva eszembe jutott, hogy az idejét sem tudom, mikor ettem utoljára, majd követte az a gondolat, hogy mindegy is, hiszen úgy sem ehetek.

Majd a következő pillanatban jött az isteni szikra: 
IR-baráttá teszem és a probléma máris abszolválva. Továbbá arra gondoltam, hogy tepsi helyett kipróbálom, milyen, ha muffin-sütőben készítem el.
20190127_114803_1_fotor1_1.jpg

Összetevők tekintetében a darabszám semmit sem változott, a hozzávalókat egy 16 db-os muffinsütő- formához számoltam:
2 nagy pohár kefír (375 gramm/darab) (az eredeti recept egyébként aludttejjel készül, aludttej hiányában kefírrel is készíthetjük)
1 tojás
körülbelül 10-12 dkg zabliszt
só, ízlés szerint
Tetejére: 
16 teáskanál tejföl és 16 teáskanál olvasztott zsír + tálaláshoz ízlés szerint tejföl

A recept végtelenül egyszerű, sütéssel együtt maximum 30 perc alatt készül el. (A sütési idő körülbelül 20-25 perc)
A kefírt a tojással, liszttel és a sóval összekeverjük, nagyon sűrű palacsintatészta állagúnak kell lennie. A muffinformákat befújtam egy úgynevezett elválasztó spray-jel, (természetesen helyettesíthető olajjal, zsírral, vajjal, kinek melyik a szimpatikusabb,  majd a tésztát beleöntögettem a formába. A muffin recepthez képest annyi különbséggel, hogy a formát nem 3/4-ig kell megtölteni, hanem teljesen. 

A sütőt előmelegítettem 180-190 fokra, a muffinok tetejére került 1-1 teáskanál tejföl és olvasztott zsír.
Már ment is a sütőbe, 25 perc alatt aranybarna színűre sütöttem. 

Tálaláskor még tettem rá egy kis tejfölt és voilá, el is készültünk a prószánkkal, amit most már én is, nyugodtan fogyaszthatok, mert nincs benne semmi, ami megemelné az inzulinomat. 

Csak bíztatni tudok mindenkit, bátran készítse el, megéri, isteni finom! Boldog, jó étvágyat hozzá!

Ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni a következő lakberendezési inspirációról, kreatív alkotásról vagy gasztronómiai utazásról, akkor kövess minket a Saját Otthon Projekt Facebook oldalán is, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz.

Érdemes minket Instagram-on is követni, mert itt rengeteg olyan képet osztunk meg a bloggal kapcsolatosan, amelyek egy-egy bejegyzésbe már nem férnének bele. 

20190127_102848_1_fotor2_1.jpg


A bejegyzés trackback címe:

https://sajatotthonprojekt.blog.hu/api/trackback/id/tr9214593758

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása