Saját Otthon Projekt


Mérges gombák inváziója

Mérges gombák inváziója

2020. 09. 12. Diamia8

Még tavasszal láttam egy kreatív csoportban a gombák eredeti ötletét és rögtön tudtam, hogy ezt mi is el fogjuk készíteni a kislányommal. El is kezdtem gyűjteni a tojáshéjat, de a megvalósítás váratott magára. Nyáron ugyanis semmi kedvem alkotni, mert várnak a különféle szabadtéri programok, a…

Az alternatív adventi koszorúm felfrissítése dróttal

Az alternatív adventi koszorúm felfrissítése dróttal

2018. 11. 22. Diamia8

Még 2013-ban készítettem 4 darab fugába öntött gyertyát, ami évek óta tölti be karácsonykor az alternatív adventi koszorú szerepkörét. Idén azonban már unalmasnak találtam és mindenképpen szerettem volna egy picit felfrissíteni vagy megbolondítani valamivel. Az a valami végül pedig az eredetileg…

Az a bizonyos neon kábel

Az a bizonyos neon kábel

2017. 09. 12. Diamia8

Néha igazán jó picit megbolondítani a dolgokat és a szokásunktól teljesen eltérő és magunkhoz képest meghökkentő színeket használni.  Persze azért az esetemben nem kell valamilyen különleges dologra gondolni, hanem egyszerűen csak egy neon narancssárga színben pompázó, almazöld árnyalatú Dimilight…

Viharbiztos mécsestartó a nyári estékre

Viharbiztos mécsestartó a nyári estékre

2017. 05. 28. Diamia8

Elérkezett végre a várva-várt jóidő és vele a szabadban töltött esték. Ilyenkor szinte mindig a teraszon ücsörögök, ahol a hangulat az elsődleges. Márpedig vaksötétben pislogni nagyokat vagy kamera planban, díszkivilágításában ülni sem túl jó megoldás. Éppen ezért a gyertyák és egyéb romantikusabb…

Minikert workshopon jártunk

Minikert workshopon jártunk

2017. 05. 22. Diamia8

A hétvégén egy szuper barátnős programon vettünk részt közösen Verával, ahol mindketten megcsillogtathattuk kreatív énünket. Hiszen a FeMini Box és a Cement.project közös szervezésű workshopján kaktuszos minikertet készítettünk. A hangulathoz már a helyszín is hozzájárult, mert a belvárosban…

Cement.project, a beton új és dizájnos formája

Cement.project, a beton új és dizájnos formája

2017. 01. 03. Diamia8

Kisebb kihagyás után folytatódik a Magyar alkotók sorozat a blogon. Most Henivel, a Cement.projekt alkotójával ismerkedhettek meg közelebbről, aki betonból készít formabontó, egyedi lakberendezési tárgyakat és ékszereket. Olvassátok szeretettel a vele készült interjút!  Hogyan fogalmazódott meg…

Újabb menő ötletek betonból

Újabb menő ötletek betonból

2016. 10. 28. Diamia8

A beton igazán szuper alapanyag, ha kreatívan szeretnénk alkotni. Tényleg szinte bármit el lehet belőle otthon készíteni az igazán egyszerűtől, a bonyolultig.  Ha kezdők vagyunk a témában, akkor érdemes kicsiben kezdeni és ha már rákaptunk az ízére, akkor pedig határ a csillagos ég!  Egy dologra…

Olajfalevél asztaldísz, mint egy kis nyári utóérzés

Olajfalevél asztaldísz, mint egy kis nyári utóérzés

2016. 09. 13. Diamia8

Szerencsésnek mondhatom magam, mert a múlt hetet hármasban Krétán tölthettük és csodálatos volt az egész nyaralás. A Hédivel is már sokkal egyszerűbb, hiszen már a kulturális események is érdeklik és nem csak a fürdés. A szállodánk mellett egy hatalmas olajfa ültetvény terült el és hirtelen…

Dimilight design: fény a betondzsungelben

Dimilight design: fény a betondzsungelben

2016. 04. 11. Diamia8

Folytatódik a magyar alkotók sorozat, amelyben olyan kézművesekkel ismerkedhettek meg közelebbről, akik mind-mind igényes termékeket készítenek a saját kezükkel. Szeretem az ilyen kivételes embereket közelebből is bemutatni egy rövid kis interjú keretein belül, mert ekkor látszik meg az ember a…

Etsy kedvencek, amiket saját magunk olcsóbban is elkészíthetünk

Etsy kedvencek, amiket saját magunk olcsóbban is elkészíthetünk

2015. 10. 01. Diamia8

Az Etsy.com-ot szerintem senkinek sem kell bemutatnom, mert a legnagyobb és legjobban ismert olyan online piac, ahol a kézművesek értékesíthetik portékájukat. Kiváló inspirációs forrás, ha ajándékot szeretnénk készíteni vagy csak magunkat szeretnénk meglepni valamivel. Hiszen rengeteg olyan…

Hogyan kerül a kövirózsa a betonba?

Hogyan kerül a kövirózsa a betonba?

2014. 08. 14. Diamia8

Ha valaki régóta és figyelmesen olvassa a blogomat az már biztosan felfedezte, hogy nálam időnként eluralkodik egy-egy mánia. Ilyenkor előszeretettel hódolok az újdonsült hóbortjaimnak. Vannak azonban makacson ragaszkodó rigolyáim is, mint például a párnamánia, a poszter mánia és tavaly óta a…

A gyémánt a lányok legjobb barátja már a lakberendezésben is!

A gyémánt a lányok legjobb barátja már a lakberendezésben is!

2014. 07. 19. Diamia8

Nem okozok különösebb meglepetést senkinek azzal, hogy a hölgyek igenis az ékszereknek örülnek a legjobban. Természetesen az ajándékba kapott darab a legszuperebb, de ha még az az ékszer történetesen a legszebb kövecskét is tartalmazza, azt nem lehet szavakkal leírni. Nem kell azonban azoknak sem…

Öntsünk tojást betonból

Öntsünk tojást betonból

2014. 03. 25. Diamia8

Tavaly találtam ezt az ötletet a Pinterest-en és már akkor tudtam, hogy ezt Húsvétkor én is megvalósítom. Főleg, hogy egy csomó fugapor maradt a gyertyatartó projektből. Roppant egyszerű az elkészítése, csak 7-10 tojást kell hamarjában elfogyasztanunk rántottaként: Elkészítése: 1. Óvatosan törjük…

Heti kedvencek /1. hét/

Heti kedvencek /1. hét/

2014. 01. 05. Diamia8

Nagy kedvencem a beton és mostanában igencsak menő! Éppen ezért a heti kedvencekben hoztam az IVANKA kínálatából legjobbakat: 1. Mosdókagyló betonból /Ivanka.hu, ár kérdésre/:   2. Óra /Klassz.hu, 9990 Ft/:   3. LIKE könytámasz /Klassz.hu, 6.990 Ft/:   4. Borhűtő /Klassz.hu, 12.990…

Öntsünk gyertyatartót

Öntsünk gyertyatartót

2013. 09. 26. Diamia8

Elmúlt a nyár és ennek egyenes következménye, hogy ismét késztetést érzek az alkotásra. Legelső munkánk gyümölcseként pedig meg is születettek a fugából öntött gyertyatartóink: Pár kép közelről is: Elkészítése /ha Ti is kedvet kapnátok/: Hozzávalók: üres műanyag pohárkák, gyertyák, fuga, víz,…

Egyszerűen szépet betonból!

Egyszerűen szépet betonból!

2013. 07. 03. Diamia8

Legújabb kedvencem a beton! Nagyon meglepődtem, hogy ennyi mindent lehet belőle akár otthon is készíteni. Össze is gyűjtöttem szerintem a legjobbakat: 1. Nekem természetesen a lámpák a kedvenceim és most nagyon trendi. Eddig nem tudtam, hogy akár otthon is elkészíthetném egy Tilka textilkábellel…

süti beállítások módosítása