Az idejét nem tudom, mióta kokettáltam már ezzel a "hármassal". Igaz, az sem könnyítette meg a dolgot, hogy az egyik fő összetevője igencsak szezonális, mindössze pár hétig ...
Az idejét nem tudom, mióta kokettáltam már ezzel a "hármassal". Igaz, az sem könnyítette meg a dolgot, hogy az egyik fő összetevője igencsak szezonális, mindössze pár hétig ...
Mindig is vonzott más bloggerek otthona és szívesen kukkantok be hozzájuk. Így lehet igazán megismerni, hogy hogyan is élnek és hogyan alakítják ki személyes terüket. A legtöbbször jó ...
Még egy jó hónapja kaptam anyukámtól egy gyertyatartót, amelyet a veszprémi "lengyel piacon" talált nekem. Elég sötétbarna volt és árnyalatát tekintve olyan komor hangulatot árasztott.
...
Visszafogott, natúr árnyalatok mindig jó alapot képeznek otthonunknak, mert igazából sohasem mennek ki a divatból.
Ha pedig színekre vágyunk, akkor bármikor és bármilyen színnel meg ...
Valahol szinte hihetetlen és sok ember számára érthetetlen, hogy éppen csak befejeztük az otthonunk kialakítását, de én már szívem szerint most teljesen más hangulatúra hangolnám.
Még ...
Ezen a "csodás" napon az embernek nagyon kimozdulni sincs kedve a lakásból. Mivel hajnalban kidobott az ágy, így nyitás után nem sokkal én már végeztem az aktuálisan szükséges ...
Sokan úgy gondolják, hogy az albérlet sohasem lehet igazi otthon és a tulajdonosok sose fogják engedni, hogy picit saját képünkre formáljuk.
Sajnos sok esetben ez valóban így is van, ...
Kicsit furán hangzik, amikor egy amerikai kis jelzővel illetti otthonát, amikor az 83 négyzetméter. Itthon ugyanis a lakások több, mint a fele másfél szobás és olyan 50-60 négyzetméter ...
Február vége óta a kert projekt tervezése és kivitelezése tölti ki minden szabad percünket. Egyszerűen örömmel tölt el bennünket, hogy kint ügyködhetünk és a munka végeztével a ...
Nem árulok el nagy titkot és akik régóta követik a blogot, azoknak nem is lesz újdonság, hogy előszeretettel ajánlok magyar kézműveseket. Ezért is indult annak idején a kreatív alkotók ...
Mostanában a színek bűvöletébe kerültem és szerintem ebben leginkább a tavasz lehet a ludas. Mindenhol a sárgák és a rózsaszínek fognak meg és nem engednek.
Éppen ezért fogott meg egy ...
Még abszolút nem késő húsvéti tojásokkal meglepni a locsolókat! Főleg, ha ilyen két összetevős módszert mutatok, amelyet a Hédivel követtünk el.
Nem kell hozzá más, csak színes ...
A kamra projekt is jól halad, mert már szinte az összes tároló megérkezett és emiatt a rendfokozat is magasabb szintre emelkedett.
Azonban a legalsó polc alatt, a földön a nagyobb cuccok ...
Hosszú idő után, nemrég ismét kenyeret sütöttem. Sajnos vannak olyan időszakok, amikor sokáig nem tudok, esetleg nem akarok sütni. (igaz, ez leginkább a nyári hőségben jellemző. Olyankor ...
Idén húsvétkor megbeszéltük, hogy semelyik unokatesó nem kap óriási ajándékot, mert teljesen fölösleges második karácsonyt vagy születésnapot tartani ezen az ünnepen. Így maradunk az ...
Tavaly készítettem először állatos tojásokat és a fekete nyuszik nagyon a szívembe lopták magukat. Éppen ezért már akkor eldöntöttem, hogy az idén tovább fejlesztem a módszert és még ...
Sokszor elmélkedem azon, hogy miért nem járok inkább a kitaposott úton? Miért keresek olyan megoldásokat, amelyek rizikósak és nem biztos, hogy sikerülnek?
Persze jó dolog kísérletezni, ...
Véleményem szerint a skandináv otthonokat nem lehet megunni, mert mindig van egy érdekes részlet, egy különleges hangulat vagy megoldás, ami megfog.
Ha pedig egy lakás egy 1913-ban épült ...
Az elméletem szerint a rend legfontosabb összetevője a jól kigondolt tárolás és tárolás rendszer. Hiszen akkor tudjuk a rendet megtartani, ha könnyen el tudjuk pakolni, majd elővenni a ...
Drew Barrymore egyike azon színésznőknek, akik kisgyermekkoruk óta Hollywood bűvkörében éltek és szinte beleszülettek a sztárságba.
Így abszolút érthető, hogy a negyvenes éveire már ...
Nagy ritkán, amikor rendelkezem egy kis fölösleges idővel, akkor szeretek egy adott kreatív hobbi kellékeket árusító oldal honlapján inspirálódni. Sokszor ugyanis meglátok egy alapanyagot ...
Amíg nem válik egy régebben épült ház tulajdonosává az ember, addig valójában fogalma sincs, hogy mennyi munkát kell beletennie, amire felújítja jövendőbeli otthonát.
Az igazat ...
Az idén annyira lekötnek a kert tervezési feladatai és polgári foglalkozásom, hogy sokszor lemaradok a nagy lakberendezési áruházak kollekcióinak bemutatásáról a blogon.
Viszont ami ...
Eredetileg a házunkban a villany egy 1979-es trendeknek és igényeknek megfelelő rendszer volt. Nevezetesen, hogy a kapcsolók körülbelül 160 cm magasra voltak helyezve, a dugaljak hiányát ...
Megérkezett a tavasz első, gasztronómiai hírnöke: a medvehagyma.
Mikor beköszönt a szezonja, szinte a csapból is medvehagymás receptek folynak, igaz, én ezt cseppet sem bánom, mert nagyon ...