Most már tényleg kevesebb, mint 12 nap van karácsonyig... Azonban pánikra semmi ok, mert összegyűjtöttem pár ingyenes karácsonyi nyomtatnivalót. Segítségükkel pillanatok alatt be tudjuk hozni a lemaradást. Csak kattintsatok arra a képre, amelyik tetszik és rögtön az eredeti oldalra visz a link. Ott…
Még tavaly megálmodtam, hogy az öreg, ezüst színű karácsonyfadíszeinket megpróbálom átfesteni. Azonban a felújítással és költözéssel járó feszített munkatempó decemberre totál kimerített és ráadásul a munkám is rengeteg kihívás elé állított az év végére. Ebből kifolyólag az alkotás jó ideig háttérbe…
Az idei karácsonyi szezon nálam valahogy igazán későn indult. Egyszerűen a jó idő miatt még az őszi hangulatom is csak október végén érkezett meg. Hogyan is gondolhattam volna a karácsonyra? Pedig nálam szinte már hagyomány volt, hogy október közepén szinte talpig díszben a lakás, az összes csináld…
Alapvetően nyitottnak tartom magam a dekorációk terén és nem szoktam mások stílusával és ízlésével vitatkozni. Most sem szeretnék ezen változtatni, csak mutatni pár olyan példát, amin jó esetben együtt nevetünk vagy akár együtt sírunk. ;-) Ugyanis mai gyűjteményem elég bizarr darabokat tartalmaz és…